11.Fejezet

*Ella szemszöge* Mozgolódni kezdek, amikor hallok egy ismerős, mégis idegen hangos hangot valahonnan a közelből. Kinyitom a szemeimet, de egyből hunyorogni kezdek, amikor az éles fény egyenesen beléjük süt. Hol vagyok? Felülök a franciaágyban, majd körülnézek az idegen helyen. „Végre” Hívja fel magára a figyelmet Jodi a szoba sarkából, majd kikapcsolja a hajszárítót, és egyből megnyugszom, ahogyan az emlékek a tegnap estéről összeállnak. Emlékszem, hogy azt mondta nekem, hogy visszajövünk az ő hotelszobájába, mert a klubban mi… „Istenem” Nyögöm a kezeimbe, és visszadőlök az ágyba. „Uhh, igen” Jodi felemeli a szemöldökét, mivel tudja, hogy éppen most ugrott be, mit is történt Harry és köztem. A puha ajkai az enyémeken, mindkettőnk hangos zihálása, ahogyan erősen simultunk a másikhoz. A lábaim körülötte, közelebb húzom, amikor mohóbb lettem, hogy annyit kapjak belőle amennyit csak lehet. Ő, amikor megfogja a fenekemet, és én, amikor élveztem. Mi a francot gondoltam? Megőrültem! Istenem, ki fognak rúgni, tudom! Minden azért, mert megcsókoltam Harryt. Miért tettem azt? „Basszus” Mondom, széthúzva a kezemet, hogy lássam Jodit, aki most az ágyon ül, „Mit tettem?” „Jézusom Ella! Úgy csinálsz, mintha megöltél volna valakit, vagy valami. Nem tettél semmi olyan rosszat. Úgy értem, megcsókolni Harryt nem a legjobb ötlet volt, de túléled” Mondja, lefeküdve mellém. „Nem tudom, hogy mi ütött belém. Még csak nem is kedvelem” Szólalok meg, mire Jodi felhúzza a szemöldökét, mintha nem hinne nekem. „Kérlek, nincs olyan, aki ne kedvelné Harryt. Még akkor is, hogyha azt gondolod, hogy nem kedveled, kedveled. És ez általában nem egy rossz dolog a legtöbb lánynak, de egy olyan édes lánynak mint te. Te sokkal jobbat érdemelsz” „Uhh, köszönöm?” Mondom egy kicsit zavartan a dicsérete miatt, de ezzel közben azt is elmondva, hogy titokban kedvelem Harryt, ami teljesen téves, „De én nem kedvelem őt” Halkan felröhög, mintha olvasna bennem, „Nem érts félre, imádom Harryt, de tudom, hogy ő milyen és azt is tudom, hogy te milyen vagy. Ti ketten nem igazán passzoltok egymáshoz. Egyáltalán” „Igen, azt hiszem. Gondolod, hogy mostantól kínos lesz az egész?” Kérdezem, közben pedig elképzelem, hogy Harry és én alig beszélünk egymással, a lehető legkevesebb kontaktussal. „Nem. Csak akkor lesz kínos, hogyha azzá teszed, azzal, hogy többet képzelsz hozzá, de mindketten teljesen részegek voltatok tegnap este, szóval ha mindketten úgy gondoltok rá, mint egy részeg összegabalyodás, akkor rendben lesz. Semmi kötelék” Fejezi be a kis monológját azzal, hogy feláll és átdobja a haját a válla felett, „Nem kell aggódni semmi miatt” Halványan mosolygok rá, és imádkozom, hogy igaza legyen. Felkelek az ágyból, de csak a fehérnemű van rajtam. „Tettem ki pár ruhát az ágy végébe neked Ella” Kiabálja Jodi a fürdőből, „Bármikor visszahozhatod majd őket” „Köszönöm Jodi” Kiabálom vissza hálásan, gyorsan felvéve a sima fehér pólót és a farmer shortot. Egy kicsit nagyok rám, de még így is egészen tűrhetően állnak. „Hé, Jodi. Azt hiszem, hogy most hazamegyek. Sok mindent kell még szétválogatnom, mielőtt elmennénk jövő héten” Mondom a fürdőszoba ajtajában állva, és nézem, ahogyan felvisz egy kis szempillaspirált. Leteszi a sminket a kis pultra, mielőtt hozzám sétálna és megölelne, „Rendben van, találkozunk valamikor a héten” „Jól hangzik. Köszönöm a tegnap estét” Válaszolok, és visszaölelem, mielőtt elhúzódnék. „Semmiség. Üzenek majd holnap. A táskád az ajtó mellett van” Mondja, a kis táskára mutatva, ami egy kis akasztón lóg. Odasétálok, és a vállamra helyezem a hosszú pántot. Ugyanazt a magas sarkút veszem fel, mint ami tegnap volt rajtam, ami biztosan röhejesen néz ki, és a lift felé sétálok. Megnyomom a ’földszint’ feliratú gombot és imádkozom, hogy egy taxi várakozzon kint, szóval senki nem lát meg ilyen állapotban. A hajam förtelmes, a sminkem valószínűleg elkenődött és nem mostam meg a fogamat. Amint a lift eléri a fő előcsarnokot, olyan gyorsan sétálok el a recepciós asztal előtt, amennyire csak tudok, ahonnan már látok is egy taxit várakozni a főúton. Gyorsan beszállok hátra, mielőtt bárki is meglátna, és a sofőrt a házamhoz irányítom. Amint elindulunk, kezdek egy kicsit megnyugodni. Előveszem a telefonom és feloldom a képernyőt, a háttérképemen én és az öcsém vagyunk, amikor kicsit voltunk, emellett egy üzenet is látható rajta, ami azt mondja, hogy van nyolc hangüzenetem. Megnyomom a telefon tetején lévő gombot, és visszateszem a táskámba. Nem akarok foglalkozni azokkal az üzenetekkel, bármiről is szólnak, bár lenne egy ötletem… - A zuhany meleg volt és frissítő, habár nem igazán segített a kis fejfájáson, ami a taxiban jött rám. Körbetekerem magamon a törölközőt, és kisétálok a szobámba, de megállok, amikor hallok egy hangos kopogást. Nem gondolkozok azon, hogy kinyissam, mivel biztos vagyok benne, hogy csak Jen az. Biztosan megint itt hagyta a kulcsát, mint általában. Kinyitom a felső zárat, majd az ajtót, „Tudod, hogy van egy tartalék kulcs csak-„ „Hello” Int egy aprót Harry, mielőtt visszarakná a kezét a zsebébe. „Uh..szia, um..”Éppen bocsánatot akartam kérni a tegnapi miatt, amikor észrevettem, hogy a szemei kitágultak egy kicsit, ahogyan fel-le néz, és azonnal eszembe jut, hogy vizesen és meztelenül állok előtte egy szál törölközőben. „Jézusom!” Mondom elfordulva, és a szobámba sétálva, „Um, bocsi, csak fel kell öltöznöm. Gyere be” Szólok neki, miközben becsapom a hálószobám ajtaját, nem foglalkozva azzal, hogy bejött-e vagy sem. Francba, miért vagyok ennyire ideges? Nyugalom, ez csak Harry…akinek tegnap este a szájába nyögtél. Teszi hozzá a tudatalattim, és megint elkezdek pánikolni. Gyorsan felöltözök egy fekete topba és farmerba, de a hajamat kiengedve hagyom, hogy megszáradjon. A törölközőt beledobom a szennyes tartómba, és megállok, amikor a tükör előtt sétálok el. Istenem, szörnyen nézek ki. Nem, mintha érdekelne, ez csak Harry és nem kell őt lenyűgöznöm. Lassan nyitom ki az ajtót, attól tartva, hogy mi fog következőnek történni. Amennyire önbizalmat adott Jodi beszéde, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, teljesen máshogy érzek, most, hogy Harry itt van. Végül kilépek a szobámból, és látom őt a konyhában. Háttal áll nekem, ahogyan a pult tetejének támaszkodik, a kezei összefonva a melle előtt, miközben a hűtőmet nézi, ami tele van fényképekkel. Tudom, hogy nem olyan nagy dolog, de úgy érzem, mintha olyan részeket látna az életemből, amiket nem kellene neki, tekintve, hogy igazából az apjának dolgozom. Becsukom a szobaajtót, hogy tudja, itt vagyok, ezzel elérve, hogy szembe forduljon velem. Egy apró mosolyt küld felém, habár ez nem ugyanaz a mosoly, mint amivel általában köszönteni szokott, amikor viszem neki reggel a teát. Általában játékos és boldog, amiért láthat engem, vagy idegesíthet, de ez a mosoly hamar elhalványul, és kínosan nehezedik egyik lábáról a másikra. A francba, ez kínos lesz, érzem, ahogyan megtölti a levegőt körülöttünk, amitől teljesen kényelmetlenül érzem magamat, miközben a zöld szemei égetik a bőrömet, ahogyan odasétálok hozzá.„Szia” Próbálok szemkontaktust létesíteni vele, de elnézek, amikor nem tudom kezelni, amit látok. Nem akarom beismerni, de még mindig nagyon jól néz ki. De ez egy másfajta vonzalom, amit érzek. Mindig is tudta, hogy Harry jóképű, de most úgy érzem, hogy többnek látom, mint egy helyes srác. Igazából úgy érzem, hogy egy kicsit vonzódom hozzá, pedig nem akarok. Tudom, hogy milyen, de nem tudok mit csinálni, csak azt érezni, amit érzek most előtte állva. „Hello” Köszön vissza, bár még mindig nem nézek fel. Félek, hogy nem tudom majd elmondani, amit akarok. Általában tudja, hogy mire gondolok néhány esetben, és általában nem bánom, de ezt a titkot nem tudhatja meg. „Nézted a telefonodat reggel?” Kérdezi és tudom, hogy miről beszél. Tudom, hogy tőle jöttek, mert az összes üzenetet hajnali kettő és négy között kaptam, éppen miután Jodi és én elmentünk a klubból. „Igen. Volt pár hangüzenetem, de nem hallgattam még meg őket” Próbálok átlagosnak hangzani, de a hangom megremeg, amikor végül felnézek rá. „Elkérhetem a telefonodat egy percre?” Kérdezi, és gondolkodás nélkül előhúzom a táskámból, ami a pulton van, és odaadom neki, bár magam sem tudom, hogy miért vagyok ilyen szófogadó. „Nincs jelszavad?” Húzza fel a szemöldökét, egy aprót mosolyogva rám és egy kicsit megnyugszom, amiért a játékos Harry nem tűnt el teljesen a tegnap este miatt. Válaszként megrázom a fejemet és ő rosszallóan megrázza az övét, de látom a gödröcskéjét a szája jobb oldalánál. Viccesnek találja, bár nem tudom miért. „Ő kicsoda?” Kérdezi a képernyőre nézve. „Az öcsém és én” Válaszolok és leülök a pulthoz, de a széket elfordítom kicsit, így szembe néz vele. „Nem tudtam, hogy van testvéred” Szólal meg miközben random kattintgat a képernyőn. Nem igazán akartam belemenni az egész testvér-sztoriba Harryvel, szóval megváltoztattam a témát, mielőtt jobban belemennénk, „Mit csinálsz a telefonomon?” „Kitörlöm a hangüzeneteket” Feleli és tovább nyomogatja a képernyőt. „Micsoda? Nem, azok az én privát üzeneteim. Fontosak lehetnek” Nyújtom ki a kezemet, hogy megpróbáljam elérni a telefonomat, de egy lépést hátrál anélkül, hogy felnézne a képernyőről. „Nem fontosak” Ráncolja a homlokát. „Honnan tudod?” Kérdezem, habár már tudom a választ. „Mert tőlem vannak” Mondja egy kicsit halkabban, és látom, hogy próbálja elrejteni a zavartságát, „Semmi olyan nem volt, amit hallanod kellett volna egyébként” Úgy döntök, hogy nem kérdezősködöm tovább. Bármi is volt az üzenetekben, egyértelműen nem akarja, hogy halljam. Visszaadja a telefonomat egy pár perc múlva, és csak forgatom a kezemben, ahogyan próbálom kitalálni, hogy mit mondjak. „Hát, akkor találkozunk jövő héten” Szólal meg, majd megfordul, és az ajtóhoz sétál.Várj, ez minden, amiért jöttél? Hogy kitöröld az üzeneteket?” Állítom meg, ő pedig megfordul, hogy a szemembe nézzen, miközben én maradok a helyemen a pultnál. „Igen, mi másért jöttem volna?” Kérdezi, és majdnem megbántottnak érzem magamat, bár tudom, hogy szándékosan csinálja. „Nos, azt hittem, hogy umm..beszélhetnénk arról, ami tegnap este történt..” A mondat második felét motyogom, mivel nem nagyon akarom felhozni a témát. „Mi van vele?” Kérdezi lazán, és tudom, hogy azt akarja, én mondjak valamit először. „Nem tudom, azt hiszem sajnálom, amit tegnap tettem” Mondom, szégyenkezve lenézve a kezeimre, amiért tudom, hogy mindketten elképzeljük az esetet magunk előtt. „Miért kérsz bocsánatot?” Szól, miközben visszasétál hozzám, és egyre idegesebb leszek, ahogy közelebb ér. Alig egy méterrel előttem áll meg és egyből eszembe jut a tegnap este. Én, ahogyan a hangszórón ülök, és Ő a lábaim között… „Sajnálom, hogy megcsókoltalak-„ „Én nem” Motyogja. Felpillantok, hogy megnézzem viccel-e, de sokkal komolyabbnak tűnik, mint amennyire valaha is láttam. „Mi?” Kérdezem teljesen összezavarodva, és azt akarom, hogy ismételje meg a szavakat, amiket az előbb hallottam. Arra számítottam, hogy azt a kifogást használja, hogy ez csak egy részeg pillanatunkban történt, mint ahogy azt Jodi is mondta. Másodperceken belül a hatalmas kezei közé fogja az arcomat, és az ajkait erősen nyomja az enyémekre. Meglepődöttségemben felhúzom a szemöldökömet, de nem tolom el a lágy szorításából magamat. Mielőtt megállíthatnám magamat, kiengedek egy apró nyögést és közelebb húzom a szürke ingjénél fogva. Érzem, ahogyan a bőröm ég a tapintása alatt, miközben kicsit simogatja az arcomat a hüvelykujjával. Az alsó ajkam külső részén futtatja végig a nyelvét. Olyan, mintha most csókolna meg először, óvatosan tesztelve a határait. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után mindketten elhúzódunk. Harry a homlokát az enyémnek dönti, bár én csukva tartom a szememet, nem akarva felnézni a sötétzöld szemeibe, mert félek attól, amit valószínűleg éreznék. „Mennem kell” Suttogja, és én felnézek rá, éppen, amikor egy apró puszit nyom a homlokomra, majd gyorsabban sétál ki a bejárai ajtón, mint valaha. Mi a franc?