16.Fejezet

                                 *Ella szemszöge*
A barátaim és én már órák óta beszélgetünk az üres szobában, egyikőnk sem hagyta el a szobát, hogy mással legyen. Mindent átbeszélünk, egészen onnantól kezdve, amikor hét éve találkoztunk, egésze addig, amíg találkoztunk a belvárosban, hogy megigyunk egy kávét, amikor Rosie bejött a pincérnek.
„Alig nézett ránk” Veszekedik Alex, és mindannyian felnevetünk, kivétel Rosie, aki tagadja, hogy bejött volna a pincérnek. Valószínűleg a korai ötvenes éviben volt, gondolom ezért nem akarja feleleveníteni az emléket.
„Ijesztő volt!” Szól Rosie, miközben feltölti az üres poharát borral.
Öten együtt legalább hét üveg bort megittunk már, ami éppen elég volt ahhoz, hogy részegessé tegyen.
Körbevesznek minket a borosüvegek, míg én a földön fekszem és a fejemet Jen ölében pihentetem, és hallgatom ahogyan folytatják a beszélgetést. Úgy döntöttem, hogy feladom, hogy beleszóljak a beszélgetésbe, amikor rájöttem, hogy bármit mondok, a lányok elkezdenek röhögni, jogosan, mivel semmi értelme nem volt a mondandómnak, ami engem is megnevettetett, mivel éreztem, hogy mennyire be is vagyok rúgva.
„Ki az?” Kiabálja Aley valakinek, aki kopog az ajtón.
„Harry vagyok” Hallom meg az ismerős, mély hangot az ajtón keresztül, bár nem tudok felkelni, hogy kinyissam neki az ajtót.
„Harrryy!!” Sikít Alex és Rosie izgatottan, majd nevetni kezdenek.
„Fáradjon beljebb jó uram!” Teszi hozzá Rosie, és figyelem, ahogyan kinyílik az ajtó, majd Harry óriási vigyorral lép be az ajtón.
„Úgy tűnik lányok, hogy jól szórakoztok” Mosolyog, ahogyan az üres üvegekre néz.
„Mindez neked köszönhető!” Szól Jackie, a poharát Harryre emelve.
Fel akarok kelni és elmondani neki, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy et csinálta nekem, de a testem túl nehéz, hogy felemeljem, szóval csak nézem Őt Jen öléből, ahogyan a lányok elhalmozzák bókokkal.
Figyelem, ahogy előttünk áll, miközben Angliáról beszélnek. A karjai keresztbe vannak téve a mellkasa előtt, így az izmok a karján tökéletesen kirajzolódnak. A sötét, kócos, mégis rendezett haja. Látom a nyaklánca egy részét a fekete pólóján, akárcsak a két tetoválását. A gödröcskéi látszanak, ahogy folytatja a beszélgetést a lányokkal, sokszor rám pillantva azokkal a gyönyörű zöld szemeivel és majdnem elolvadok a pillantása alatt. Fogalmam sincs miről beszélgetnek, mert teljesen rabul ejt a tökéletes formájú ajkai, ahogyan tovább beszél.
Istenem, annyira meg akarom csókolni.
„Jézusom Ella” Suttogja félhangosan Jen nekem, de senki más nem néz oda.
„Mi az?” Motyogok, még mindig a jóképű fiúra nézve előttem.
„Meg akarok csókolni!” Ismétli meg a szavakat a fülemhez hajolva.
Bassza meg, hangosan mondtam volna?
„Igen, hangosan mondtad. Most pedig fejezd be a bámulást” Mondja válaszolva a kérdésre, amiről azt hittem, hogy csak magamban gondolok.
Elfordulok Harrytől, a hátamon fekve és egyenesen Jenre pillantok.
„Bocsi” Suttogom, felnézve rá bűnbánó szemekkel, mivel tudom, hogy ezek azok az érzések, amiket nem akarja, hogy érezzek. Legalábbis nem Harry irányában.
„Semmi baj Ella. Én csak nem szeretném, hogyha bántódásod esne. Nagyon jól tudod, hogy Harry milyen” Mondja, egy pár sötét tincset a hajamból eltűrve.
„Tudom” Mondom, visszanézve Harryre, aki most éppen engem bámul.
„Jól vagy?” Kérdezi Harry, és én majdnem elolvadok a szavai hallatán.
„Mhmm” Bólintok neki, mire Ő egy apró mosolyt küld felém, miközben a fejét rázza, egyértelműen engem kinevetve, amiért annyira részeg vagyok, hogy nem tudok normális lenni.
„Azt hiszem ideje lenne hazamenni” Szól Jen, és érzem, ahogyan rám pillant.
„Ne, én Harryvel akarok maradni” Suttogom, így csak Ő hallhatja, míg a fejemet az ölébe hajtom, szóval a hasára bámulok és nem a többiekre.
„Jézusom Ella, mi ütött beléd” Jen halkan mordul rám, és tudom, hogy azért van, mert nem tudta, hogy így érzek Harry iránt. Még én sem tudtam. Csak a mostani részeg állapotomban jövök rá, hogy mennyire akarom Őt.
„Azt akarom, hogy Harry bennem legyen” Suttogom, mielőtt megállíthatnám magamat. Hoppá, kimondtam.
„Micsoda?” Kiabál Jen.
„Mi az?” Kérdezi Harry, még mindig csak pár méterre állva tőlünk, és tudom, hogy fogalma sincs róla, hogy mit mondtam az előbb, szóval halkan nevetni kezdek Jen ölében.
„Semmi” Röhögök, miközben próbálok válaszolni neki.
„Haza kell vinnünk. Holnap hosszú napja lesz” Mondja Jen komoly hangszínben, „Hívj egy taxit Rosie”
„Ne, majd én hazaviszlek titeket” Ajánlja fel Harry és mosolyra húzódik a szám a ténytől, hogy egy kicsit több időt tölthetek vele. Még akkor is, hogyha csak csendben ülök a kocsiban, míg Ő vezet.
„Harry, erre semmi szükség. Egyébként is túl sokan vagyunk, hogy beférjünk egy autóba” Válaszol Jen, és meg akarom neki mondani, hogy ne legyen goromba az én idegesítő, de aranyos barátommal.
„A barátaimnak van egy hét üléses autója, amit elvihetnénk. Mehetünk is, így nem kell a taxira várnotok” Harry ragaszkodik hozzá, és bár nem látom, tudom, hogy a vállát vonogatja, mintha ez nem lenne olyan nagy ügy.
„Számomra jól hangzik!” Szól Alex, akit Rosie és Jackie követ.
„Rendben, de beszélhetnék veled egy percre?” Kérdezi Jen egy egyáltalán nem barátságos hangszínben.
„Oké..” Feleli Harry egy kicsit zavartan a privát beszélgetés szüksége miatt, ami pontosan az, ahogyan most én érzek.
Miért kell beszélnie vele? Istenem, remélem, hogy nem mondja el neki, amit az előbb mondtam. Az agyam teljesen bepánikol, míg a testem nem válaszol, ahogyan próbálok felkelni, amikor Jen felemel az öléből és kisétál Harryvel, becsukva maga után az ajtót.
„Ez mi a franc volt? Mérges valamiért?” Kérdezi Jackie.
„Fogalmam sincs” Válaszol Rosie, bár azt hiszem én tudom, hogy miért lehet mérges.
Miattam. Nos, inkább amiatt, hogy hogyan érzek Harry iránt. Valami ilyesmi. Nem tudom, hogy mi a problémája, de azt hiszem miután három évig engem hallgatott, hogy milyen udvariatlan és undorító volt Harry, valószínűleg összezavarodott a hirtelen véleményváltozásomról.
Lassan felülök, a testem nehéz és a fejem forog, bár egy pár perc mély levegővétel után egy kicsit jobban érzem magamat.
„Menjünk” Jelenti be Jen, ahogy visszasétál a szobába.
Harryre nézek, aki az ajtónál áll, a kezei mélyen a zsebeibe süllyesztve, a szemei szomorúak, amikor egy pillanatra rám néz, mielőtt a padlót kezdené fixírozni.
Jen körém fonja a karjait, ahogyan megpróbál felsegíteni a lábamra.
„Minden oké, fogom” Jen majdnem csak rámordul Harryre, amikor egy kis lépést tesz előre, hogy segítsen, de meghátrál, ahogyan Jen nemet mond.
Mindenki előttünk megy, miközben sétálunk le a hosszú felhajtón, a kezem Jen válla köré fonva, míg az övé a derekamon van, ezzel segítve, hogy sétálni tudjak a szörnyeteg felhajtón, bár szinte biztos vagyok, hogy egyedül is letudnék menni.
A hazafelé vezető út beszélgetéssel teli, igaz csak a lányok miatt. Harry és én is csendben ülünk. Látok egy apró ráncot a két szemöldöke között, ahogyan a visszapillantóban nézem. Mérges valami miatt. Mit mondott neki Jen, amitől ilyen hamar megváltozott a hangulata?
„Ella, itthon vagyunk. Gyere, menjünk be” Mondja, megrázva a karomat és lassan kikászálódom a kocsiból, ahol a már jól ismert tereppel találom magamat szembe.
„Szia Harry!” A lányok köszönnek neki, mielőtt egy kis ölelést adnának neki az ülés mögül, megköszönve neki, amit tett. Nos, az összes lány, Jen kivételével természetesen, aki velem sétál, ahogyan megkerülöm a kocsit.
Nézem, ahogyan Harry próbál udvariasan mosolyogni a lányok kedves szavain, de még mindig látom az apró ráncot, amit próbál elrejteni előlem.
„Meg akarom köszönni Harrynek” Mondom Jennek, aki próbál húzni engem a háztömbök felé.
„Megköszönheted neki holnap” Feleli, miközben a kezemnél fogva húz, így a lányok mögött megyünk, akik már bementek a főépületbe.
„Nem, most akarom neki megköszönni!” Mondom, és elhúzom a kezemet tőle, majd egyenesen Harryhez fordulok, aki kiszállt a kocsiból.
„Majd felviszem” Ajánlja fel Harry Jennek, de Ő továbbra is keresztbetett karral áll.
„Hagyd Őt” Mondja egy mélyebb, fenyegető hangon, amit ezelőtt még soha nem hallottam. Egy kicsit megijeszt, de örülök, hogy Jen kiereszt egy sóhajt és megadja magát.
„Öt perc” Mondja, majd szúrós tekintettel néz Harryre, mielőtt elviharozna, mintha az anyám lenne.
„Nem tudtam, hogy van egy testőröd” Szólal meg, ahogy nézi besétálni az épületbe.
„Igen, egy kicsit védelmező” Mosolygok a hülye elképzelésén, hogy bármiféle ereje van felettem.
A kissé védelmező az egy enyhe kifejezés. Jen úgy vigyáz rám, mintha a saját vére lennék, amit jó tudni, hogy félt engem, de néha túlzásba esik egy kicsit.
„Mhmm” Mosolyog, lenézve rám.
„Nagyon szépen köszönöm a ma estét Harry” Mondom felnézve rá, bár az utcai lámpák nem igazán segítenek egy részeg lány látásán.
„Semmiség” Von vállat.
„Nem, ez nem semmiség. Azt hittem, hogy nem tudok majd elbúcsúzni a barátaimtól, mielőtt elmegyek, és te idehoztad őket. Megszervezted az egészet. Még ki is találtad azt a hülye fedő sztorit, hogy az apád beszélni akar velem, csak hogy átmenjek”
„Akart veled beszélni. Nem találtad meg?” Ráncolja a homlokát és tátott szájjal figyelem, hogy ez nem is egy hazugság volt.
„Csak viccelek, Ella” Mosolyog, mire megütöm a karján.
„Nem vicces” Duzzogok, miközben próbálok elrejteni egy mosolyt.
„De, egy kicsit az” Röhög fel, amire én is halkan felkuncogok.
„Most komolyan Harry, köszönöm. Ez a legszebb dolog, amit bárki valaha tett értem. Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok, amiért idehoztad őket” Mondom, és a karjaimat a nyaka köré fonom, majd egy óriási ölelést adok neki, hogy megmutassam mennyire hálás vagyok neki.
„Szívesen Ella” Feleli, elhúzódva az ölelésből, és már most hiányzik az érintése, ahogyan előtte állok.
Csókolj meg!
„Ne nézz így rám Ella” Szól halkan, lélegzetvisszafojtva.
„Hogyan?” Kérdezem, egy percre sem levéve a szememet róla.
„Ahogyan most nézel” Feleli az arcomra célozva.
Általában jól elrejtem az érzelmeimet, de ebben az állapotban nem csinálom valami jól.
„Miért ne?” Kérdezem, bár lehet látni az arcán, hogy tudja.
„Mert nem tudom neked azt megadni, amire szükséged van Ella, és ezt te is tudod” Ejti ki száján a szavakat, amiket nem akarok hallani, és megbánom, hogy megkérdeztem.
Tudom, hogyan érti, de nem akarom elhinni.
Miért nem tudja megadni nekem azt, amit akarok?
„Mert annyira különbözünk, Ella” Válaszol, és mentálisan pofon csapom magamat, amiért megint kimondtam a gondolataimat hangosan.
„Jól kijövünk egymással” Visszagondolok az elmúlt három évre. Igen, Ő csak egy plusz teher legtöbbször, de az utolsó pár hétben nagyon kedves volt, főleg ma este ezzel az egész dologgal, hogy idehozta a barátaimat.
„Igen, ez így van, meg együtt lógunk, de ennél több történik, és az egész csak bonyolultabb lesz”
„Mit mondott neked Jen?”
„Huh?”
„Jen mondott valamit neked rólunk. Mi volt az?”
„Semmi. Semmit sem mondott” Mondja, és a kezével beletúr a hajába, majd megvakarja a nyakát. Ebből a kis mozdulatból tudom, hogy hazudik és még csak nem is tudja.
„Rendben, akkor majd megkérdezem tőle” Mondom, elfordulva tőle, hogy elsétáljak, de megragadja a kezemet és maga felé fordít.
„Ne, ne tedd! Nem akarom, hogy összevessz a barátoddal” Mondja még mindig a kezemet fogva, bár most már sokkal finomabban.
A kezemet az övében hagyom, értékelve a kis érintést kettőnk között, ahogyan finoman simogatja a kezemet a hüvelykujjával.
„Azt mondta, hogy hiba lenne, hogyha együtt lennénk”
„Mit tud Ő?” Mondom irritáltan az ítélkezésétől.
Csak azért mondja ezt, mert Ő nem ismeri úgy, mint ahogy én. Kívülről egy kicsit ijesztőnek nézhet ki. A rosszfiús ábrázata, nem éppen olyan, ami megfordulna Jen fejében, mint egy barát nekem. Igen, láttam a legrosszabb időszakaiban, de láttam a legjobbakban is. A kedvessége és a nagy szíve felülmúlja a sok hülyeséget, amit az évek során láttam tőle. De ezek ellenére imádom Őt. Ő az a seggfej, aki minden nap piszkál, de emiatt szeretem. Tűkön ülve várom a szemtelen és szellemes megjegyzéseit, amit mindig leállítok, de igazából fergetegesnek találom Őt.
„Ő nem tud semmit, de én igen” Sóhajt, mintha már le is győzték volna, „Tudom, hogy te vagy a legidegesítőbb, mégis legédesebb lány, akivel valaha találkoztam. Mindig magad elé helyezel másokat, még engem is. Főleg akkor, amikor meg sem érdemlem”
„De-„
„Nem, el kell mondanom Ella” Mondja, majd megfogja a másik kezemet is.
„Azt is tudom, hogy kapcsolatra van szükséged. Nem egy dobásra, egy barátság extrákkal dologra, vagy egy rövid románcra. Egy stabil kapcsolatra van szükséged valakivel, aki kedves és nagylelkű, mint te. És én-„
„Ne. Ne merd azt mondani, hogy te nem tudod ezt megadni nekem” Rázom meg a fejemet, amikor érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
„Nem tudom, Ella! Jobban ismersz bárki másnál és pontosan tudod, hogy milyen vagyok. Megbántom az embereket. Megbántom a lányokat” Javítja ki magát és érzem, hogy a szívem hevesebben ver, mivel tudom, hogy az igazat mondja.
Rengeteg nővel láttam már ezelőtt, az összes sorban várva arra, hogy visszafogadja őket, de nem adja meg nekik a lehetőséget, otthagyva őket az összetört szívükkel és egy újabb esélyre várva.
Engedem, hogy egy könny kicsorduljon a szememből, mire Ő letörli azt a hüvelykujjával, de az arcomon pihenteti, ezzel elérve, hogy felnézzek rá.
„Sokkal jobbat érdemelsz, mint én” Mondja halkan, majd a homlokomnak dönti az övét.
„Kérlek ne” Könyörgöm, mintha ez egy igazi szakítás lenne, ami végül úgyis bekövetkezett volna.
„Jobban fáj ez nekünk, mint bármi jót is tenne, Ella. Nem hiszem, hogy lehetünk barátok többé” Mondja és abban a pillanatban engedem, hogy az összes könny, amit visszatartottam legördüljenek az arcomon és a kis részre essenek, ami Harry és közötte van.
„Viszlát, Ella” Szól, véget vetve ennek.
Véget vetve nekünk. Véget vetve az egésznek, amink volt. Csak egy barátság volt, de egy volt azok közül, amik teljesen megrészegítettek és tessék, itt jön Ő véget vetve ennek, mert nem gondolta, hogy elég jó.
Előrehajol és egy apró puszit nyom a homlokomra, mire én becsukom a szemeimet, hogy kiélvezzem a pillanatot, mivel tudom, hogy többé semmi sem lesz ugyanolyan.
Ez az Ő búcsúja.