18.Fejezet

Sziasztok! Már nagyon régóta nem volt rész.. Most hoztam nektek ezt de ez elég rövid lett. *Ella szemszöge* „Wow” Mondom, ahogyan átlépem a küszöbét az ideiglenes otthonomnak. Kívülről úgy néz ki, mint egy kisebb változata a tipikus modern otthonoknak. Unalmas és szelíd, ami miatt persze nem panaszkodok a helyzetem miatt. A ház az egy ház és több, mint hálás vagyok Mr. Styles-nak, amiért megengedte, hogy itt maradjak. Bár a külseje egyszerűnek tűnik, a belseje sokkal másabb. Az összes fal egyszerű fehér színű, bár gyönyörű színvilágú képek lógnak majdnem minden egyes falon, ezzel a látszólag unalmas házat egy élénkké teszik. A nappaliban van egy hatalmas szürke kanapé - ami kétszer akkora, mint ami a lakásomban volt -, vele szemben pedig a széles tévé, ami a falon lóg a beépített kandalló felett. A konyha és a nappali egybeolvad. A konyha a jobb oldalon, habár egy apró lépést kell tenned felfele, hogy a fehéren csempézett szobába érj, ami tökéletesen passzol a fekete márvány pulthoz. Minden olyan ízléses, ami nagyon megrémiszt, de ezt ellensúlyozzák a tavaszi színek az egész házban. Ezek nélkül az apró részek nélkül úgy érezném, mintha egy hatalmas hotelszobában laknék. Hideg és egyáltalán nem bizalomgerjesztő. „Hova tegyem a dolgait Ms. Lane” Kérdezi Louise, miközben az egyik bőröndömet fogja, én pedig a másikat. Ő az új házvezetőnő a főházban, amit alig látok a rengeteg fa miatt, amik ez, illetve Mr. Styles háza között vannak. Brit nő, aki valószínűleg az ötvenes évei végén jár. Nagyon emlékeztet a nagymamámra. Egy kedves, gyengéd nő volt, aki aprónak és erőtlennek tűnt, bár ez nem állította meg semmiben sem. „Umm talán a hálószobába..bárhol is legyen az..” Mondom, lenézve a kis folyosóra, bizonytalankodva, hogy merre is lehet a hálószoba. „Természetesen” Mosolyog, „Erre Ms. Lane” „Hívjon Ellának” „Természetesen Ms. Ella” Feleli, miközben letotyog a folyosóra. Egy mosoly jelenik meg az arcomon, miközben követem Őt. A Ms. cím használatát nagyon édesnek találom. Mióta megérkeztem a főházba – körülbelül harminc perce -, többször használta ezt a szót, mint amennyiszer meg tudnám számolni. „Parancsoljon” Mondja, a nagyon barátságosnak kinéző szobába vezetve. Magas francia ágya van, amin fehér és türkiz ágyruha van, ami tökéletesen illik a falak színéhez, amin pedig egy lapos tévé helyezkedik el az ággyal szemben. Van egy magas fehér szekrény a sarokban, rajta kék gyertyákkal és egy üres képkerettel, amin egy apró üzenet található. Éppen el akarom olvasni az üzenetet, amikor észreveszem, hogy Louise elhúzza a hosszú függönyöket, amik mögött egy kétszárnyú ajtó található, azok pedig egy kis teraszra nyílnak.„Engedjünk be egy kevés friss levegőt, nem igaz Kedvesem?” Kérdezi, ahogy kinyitja az ajtókat. Kellemes illat áramlik be az ajtó felől, és észreveszem a frangipáni virágot a terasz szélénél. Elég hideg van, de a háznak ki kell szellőznie egy kicsit és bármikor bekapcsolhatom a fűtést majd később. „Van valami amire szüksége lenne, Ms Ella?” Néz fel rám a kissé ráncos nő, amikor kilépek a teraszra. „Nem, de köszönöm szépen Louise” Válaszolok egy hálás mosoly kíséretében, amit kedvesen viszonoz, majd elsétál a folyosón. Nem tudok betelni ezzel a házzal. Gyönyörű. Azt gondoltam, hogy csak egy egyszemélyes ágy lesz benne, és talán egy kisebb szekrény, de igazából majdnem teljesen bútorozott. Nem beszélve arról, hogy a legjobb színekkel és bútorokkal. Odasétálok a szekrényekhez és leveszem a post-it üzenetet a türkiz képkeretről. Ella, ez a képkeret neked van, hogy elhelyezz benne egy képet kedved szerint. Remélem, hogy annyira tetszik neked ez a ház, mint a régi lakásod otthon. Mr. S „Ella” Hallom meg az ismerős mély hangot a konyhából, amihez éppen az üzenetet kötöttem a fejemben, ahogyan olvastam. Visszasétálok a folyosón, és a főbejáratnál állva találom meg. „Hello Mr. Styles” Mosolygok az őszülő férfira, aki annyira kedves volt, hogy felajánlotta nekem ezt a helyet. „Hogyan utaztál?” Kérdezi, nem mozdulva az ajtóból. Kérdezzem meg, hogy bejönne-e? „Hosszú volt, de az út legtöbb részét átaludtam, szóval tűrhető volt” Felelek, megköszönve az egeknek, hogy nem egy síró baba, vagy hangosan horkoló mellett kellett utaznom. A másnaposságom teljesen elmúlt és megfogadom, hogy soha többé ne fogyasszak ennyi alkoholt. „És itt minden rendben van?” Kérdezi, gyorsan végigmérve a területet, majd visszapillant rám.„Gyönyörű. Imádom az összes színt, főleg a türkizt, az a kedvenc színem” „Tudom, Harry monda” Mosolyog, a kezeit háta mögé helyezve. „Harry?” „Igen, amint beleegyeztél, hogy beköltözöl, Harry biztosra akart menni, hogy a ház megfelelő legyen számodra. Alapvetően Ő tervezte meg az egész belsejét. Mindent, kezdve a bútoroktól, egészen a Te türkiz szobádig” Mosolyog, miközben gyengéden beszél a fiáról. A szívem olvadozni kezd a gondolattól, hogy Harry tervezte ezt az egészet, anélkül, hogy én tudtam volna róla. Akkora egy idióta, és folyton próbál keménynek tűnni, de felfedi valódi énjét, amikor ilyen, vagy ehhez hasonló dolgokat tesz. „Tökéletes” Mondom, visszanézve az elbűvölő, mégis barátságos házra, amit Harry pontosan úgy tervezett, hogy nekem megfeleljen. „Harry örülne neki, hogy tetszik. Nagyon sok időt töltött azzal, hogy tökéletesen megcsinálja neked” „El sem hiszem, hogy ezt csinálta értem. Pedig csak pár hétig maradok” „Meglátjuk” Hallom Mr. Stlyes-t motyogni, mire felnézek rá, miközben Ő próbál elnyomni egy mosolyt, pont mint Harry, amikor valami másra gondol. „Tessék?” „A fiam nagyon megkedvelt téged, Ella, és biztos vagyok benne, hogy ezt te is tudod” Mondja egy sejtelmes mosoly kíséretében. „Err-„ „Ne is törődj velem Ella. Sokkal jobban ismered a fiamat, mint én. Én csak szeretném, hogyha óvatos lennél” Sejtető nézéssel pillant rám és pánikolni kezdek a gondolattól, hogy talán tudja mi történt köztem és Harry között. Francba!!„Mr. Styles én-„ „Bármi is folyik itt Ella, engem nem érdekel. Ameddig nem befolyásolja a munkavégzésedet, addig rendben van” Szól, egyértelműen Harryre célozva. Hogy a francba tudhatja? Megfordul majd kinyitja a bejárati ajtót, ahonnan kis lépcsők vezetnek le az ösvényhez. „Mr. Styles, én nem akartam, hogy bármi is történjen. Annyira sajnálom. Tudom, hogy szakszerűtlen és-„ „Ella” Vág a mondatom közepébe, amire egyből becsukom a számat, „Ez talán egy kicsit túllépi a határt, hogy ilyesmit mondjak, de láttam már, hogy a fiam milyen lányokat hoz haza és legyünk őszinték. Ők leginkább ribancok” A szám tátva marad a szavaitól, mivel még sosem hallottam káromkodni az egész idő alatt míg neki dolgoztam. Még a legrosszabb napjain sem káromkodik. „Nem értesz egyet?” Nevet fel egy kicsit és én is csatlakozom, amint beismerem magamnak, hogy igaza van. Egyértelmű, de soha nem mondtam volna ki hangosan. „Igen, azt hiszem azok” Felelek, de próbálom elrejteni a mosolyomat. „De te nem vagy az Ella. És hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy nem voltam boldog, amikor láttam, hogy a fiam végre érdeklődik irántad” A szám másodszorra is tátva marad. Fel sem tudom fogni, hogy mit is mond most. Mr. Styles boldog amiatt, hogy Harry érdeklődik irántam? Honnan tudja, hogy Harry érdeklődik irántam? Még én magam sem tudom, hogy mi folyik Harry és köztem. Még feltételezni sem merem, hogy érdeklődik. És mit ért az alatt, hogy ’végre’?” „Reméljük, hogy nem rontja el” Mondja, majd egy aprót kacsint mielőtt elsétálna, engem teljesen összezavarva és zavarba ejtve, miközben próbálok rájönni, hogy mi is történt. Mr. Styles azt akarná, hogy a fiával legyek?

17.Fejezet

                               *Ella szemszöge*
Egy könnyes búcsú után az anyámmal és egy hatalmas csapatölelés után a lányokkal a háznál, Jen és én végre odaérünk a reptérre. Miután becsekkolok visszasétálok Jenhez, aki egy kanapén ül az egyik reptéri kávézóban. Leülök mellé, kiengedve egy hatalmas sóhajt, miután megérzem a puha bőrkanapét és egyből vállára hajtom a fejemet.
“Hogy érzed magadat?” Kérdezi és egy kis humort vélek felfedezni a hangjában.
“Nem jól” Motyogom, egy aprót kortyolva a poharamból.
Jen kivételével mindannyian másnaposan ébredtünk fel. Még nem hánytam, bár azt kívánom bárcsak megtettem volna. Inkább éreznék hányingert a lakásom- a régi lakásomban, mint repülőn, amitől már most kiborulok.
“Nos, ez van, amikor túl sokat iszol” Mondja, és körülölel az egyik hosszú, vékony karjával, mire én lehunyom a szememet és próbálom élvezni a maradék időt, mielőtt felszállnék a repülőre. Meg akarom védeni magamat, hogy nem is akartam inni először, de az energiaszintem annyira alacsony, hogy nem tudok erőtgyűjteni hozzá.
“Hé, Ella” Szólal meg Jen egy komolyabb hangnemben.
“Mmm” Motyogom válaszként, nem igazán várva a kérdésére, amiben biztos vagyok, hogy a tegnapi nappal kapcsolatos.
“Mi van veled és Harryvel?” Kérdezi, mire egyből ledermedek.
Még szorosabban lehunyom a szememet és a fejemet jobban belefúrom a nyakába, ahogyan próbálok megszabadulni a tegnapi emlékektől. Annyira akartam Őt tegnap este. A vicces, elbűvölő, kedves, szerető, de változatos Harryt akartam, hogy az enyém legyen, de Ő nem akart engem. Ehelyett ott hagyott egyedül a sötét, ideg utcán semmivel, csak a szívemmel a torkomban. Azt hittem, hogy amit Harry iránt érzek az kicsi volt és jelentéktelen, valami amin túlteszem magamat pár héten belül. De a tegnap este után tudom, hogy ezek az érzések nem csak kicsi, ideiglenes középiskolás rajongások. Én tényleg kedvelem Őt, de ehhez hozzájár a rossz oldala is annak, hogy kedvelek valakit. Amint beismered az érzéseidet nekik és magadnak, hirtelen jöhet egy szívfájdalom és sebezhető leszel azáltal az ember által. És tegnap éjjel megtapasztalhattam mindenzt. Éppencsak megtapasztaltam, hogy milyen kedvelni valakit és vissza is utasítottak. Értem. Harry nem akar engem.
“Semmi” Motyogom, azt akarva, hogy fejezzük már be ezt a beszéélgetést, mert ez a fejfájás még szörnyűbbé teszi.
“Hallottam mit mondtál, Ella”
“Mi volt az?” Kérdezem, és őszintén fogalmam sincs, hogy miről beszél.
“Azt akartad, hogy megcsókoljon” Mondja, mire egyből felülök.
Francba, erről elfeledkeztem! Csukva kellene tartanom a számamat, amikor iszok megint, amit egyértelműen nem tervezek mostanában.
“Igen” Ismerem be, lenézve az összekulcsolt ujjaimra.
“Azt akartad?” Ismétli meg, kiemelve az ‘akartad’ szót, a múlt idő miatt.
“Igen”
“De többé nem akarod?”
“Ő nem akarja” Mondom, és egy hirtelen fájdalom nyilal a hasamba a gondolat miatt.
Eltelik neki egy percbe mire összerakja a képet és tudom, hogy rájött miről is beszéltem az előbb, amikor kienged egy halk 'ó’-t.
“Nos, talán ez egy jó dolog” Mondja poozitívan, de csendben maradok, mivel tudom, hogy ez az Ő véleménye. Ő egyértelműen nem akarja, hogy bármi közöm is legyen hozzá a munkán kívül.
“Mit mondott, amikor ott hagytalak titeket tegnap éjjel?” Kérdezi, egyet kortyolva a kávéjából, ami egyáltalán nem segíti a fejfájásomat. Az illata undorító, főleg ebben az állapotomban.
“Viszlát”
“Hogy érted azt, hogy 'viszlát’? Ez nem lehet minden, amit mondott” Mondja, éppen akkor, amikor a telefonom zenélni kezd a kabátom zsebében.
“Hallo?” Veszem fel anélkül, hogy a képernyőre néznék.
“Hello Ella, Mr. Styles vagyok” Szól az ismerős hang a telefonon kersztül, mire felkelek a lusta hangulatomból.
“Mr. Styles, üdvözlm. Minden rendben van?” Próbálok jókedvűnek hangzani, bár a testem úgy érzi, mintha bármelyik pillanatban összesne.
“Igen, minden rendben. Csak azért akartalak hívni, hogy tudassam veled, Harry nem tart veled a repülőn ma”
“Oh” Mondom egy kis csalódottsággal a hangomban.
“Úgy döntött, hogy egy kicsit tovább marad New York-ban”
“Oh, igen” Sikerül egy másik szót is kimondanom válaszként.
“Így békés utad lesz” Nevet fel, “Utazz jól, Ella, és nem sokára találkotunk”
“Köszöszöm Mr. Styles” Mondom, majd mindketten lerakjuk a telefont.
Visszateszem a készüléket a zsebembe és visszadőlök a kanapéra, a szemeimet letakarva a tenyereimmel.
“Ki volt az?” Kérdezi mellettem Jen.
“Mr. Styles”
“Minden oké?”
“Csak tudatta velem, hogy Harry nem tartt velem ma” Válaszolok, a fájdalom pedig már most olyan, mintha egy kést szúrtak volna a mellkasomba.
“Oh, miért?” Kérdezi ártatlanul.
“Megmondtam, Jen. Elbúcsúzott”

16.Fejezet

                                 *Ella szemszöge*
A barátaim és én már órák óta beszélgetünk az üres szobában, egyikőnk sem hagyta el a szobát, hogy mással legyen. Mindent átbeszélünk, egészen onnantól kezdve, amikor hét éve találkoztunk, egésze addig, amíg találkoztunk a belvárosban, hogy megigyunk egy kávét, amikor Rosie bejött a pincérnek.
„Alig nézett ránk” Veszekedik Alex, és mindannyian felnevetünk, kivétel Rosie, aki tagadja, hogy bejött volna a pincérnek. Valószínűleg a korai ötvenes éviben volt, gondolom ezért nem akarja feleleveníteni az emléket.
„Ijesztő volt!” Szól Rosie, miközben feltölti az üres poharát borral.
Öten együtt legalább hét üveg bort megittunk már, ami éppen elég volt ahhoz, hogy részegessé tegyen.
Körbevesznek minket a borosüvegek, míg én a földön fekszem és a fejemet Jen ölében pihentetem, és hallgatom ahogyan folytatják a beszélgetést. Úgy döntöttem, hogy feladom, hogy beleszóljak a beszélgetésbe, amikor rájöttem, hogy bármit mondok, a lányok elkezdenek röhögni, jogosan, mivel semmi értelme nem volt a mondandómnak, ami engem is megnevettetett, mivel éreztem, hogy mennyire be is vagyok rúgva.
„Ki az?” Kiabálja Aley valakinek, aki kopog az ajtón.
„Harry vagyok” Hallom meg az ismerős, mély hangot az ajtón keresztül, bár nem tudok felkelni, hogy kinyissam neki az ajtót.
„Harrryy!!” Sikít Alex és Rosie izgatottan, majd nevetni kezdenek.
„Fáradjon beljebb jó uram!” Teszi hozzá Rosie, és figyelem, ahogyan kinyílik az ajtó, majd Harry óriási vigyorral lép be az ajtón.
„Úgy tűnik lányok, hogy jól szórakoztok” Mosolyog, ahogyan az üres üvegekre néz.
„Mindez neked köszönhető!” Szól Jackie, a poharát Harryre emelve.
Fel akarok kelni és elmondani neki, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy et csinálta nekem, de a testem túl nehéz, hogy felemeljem, szóval csak nézem Őt Jen öléből, ahogyan a lányok elhalmozzák bókokkal.
Figyelem, ahogy előttünk áll, miközben Angliáról beszélnek. A karjai keresztbe vannak téve a mellkasa előtt, így az izmok a karján tökéletesen kirajzolódnak. A sötét, kócos, mégis rendezett haja. Látom a nyaklánca egy részét a fekete pólóján, akárcsak a két tetoválását. A gödröcskéi látszanak, ahogy folytatja a beszélgetést a lányokkal, sokszor rám pillantva azokkal a gyönyörű zöld szemeivel és majdnem elolvadok a pillantása alatt. Fogalmam sincs miről beszélgetnek, mert teljesen rabul ejt a tökéletes formájú ajkai, ahogyan tovább beszél.
Istenem, annyira meg akarom csókolni.
„Jézusom Ella” Suttogja félhangosan Jen nekem, de senki más nem néz oda.
„Mi az?” Motyogok, még mindig a jóképű fiúra nézve előttem.
„Meg akarok csókolni!” Ismétli meg a szavakat a fülemhez hajolva.
Bassza meg, hangosan mondtam volna?
„Igen, hangosan mondtad. Most pedig fejezd be a bámulást” Mondja válaszolva a kérdésre, amiről azt hittem, hogy csak magamban gondolok.
Elfordulok Harrytől, a hátamon fekve és egyenesen Jenre pillantok.
„Bocsi” Suttogom, felnézve rá bűnbánó szemekkel, mivel tudom, hogy ezek azok az érzések, amiket nem akarja, hogy érezzek. Legalábbis nem Harry irányában.
„Semmi baj Ella. Én csak nem szeretném, hogyha bántódásod esne. Nagyon jól tudod, hogy Harry milyen” Mondja, egy pár sötét tincset a hajamból eltűrve.
„Tudom” Mondom, visszanézve Harryre, aki most éppen engem bámul.
„Jól vagy?” Kérdezi Harry, és én majdnem elolvadok a szavai hallatán.
„Mhmm” Bólintok neki, mire Ő egy apró mosolyt küld felém, miközben a fejét rázza, egyértelműen engem kinevetve, amiért annyira részeg vagyok, hogy nem tudok normális lenni.
„Azt hiszem ideje lenne hazamenni” Szól Jen, és érzem, ahogyan rám pillant.
„Ne, én Harryvel akarok maradni” Suttogom, így csak Ő hallhatja, míg a fejemet az ölébe hajtom, szóval a hasára bámulok és nem a többiekre.
„Jézusom Ella, mi ütött beléd” Jen halkan mordul rám, és tudom, hogy azért van, mert nem tudta, hogy így érzek Harry iránt. Még én sem tudtam. Csak a mostani részeg állapotomban jövök rá, hogy mennyire akarom Őt.
„Azt akarom, hogy Harry bennem legyen” Suttogom, mielőtt megállíthatnám magamat. Hoppá, kimondtam.
„Micsoda?” Kiabál Jen.
„Mi az?” Kérdezi Harry, még mindig csak pár méterre állva tőlünk, és tudom, hogy fogalma sincs róla, hogy mit mondtam az előbb, szóval halkan nevetni kezdek Jen ölében.
„Semmi” Röhögök, miközben próbálok válaszolni neki.
„Haza kell vinnünk. Holnap hosszú napja lesz” Mondja Jen komoly hangszínben, „Hívj egy taxit Rosie”
„Ne, majd én hazaviszlek titeket” Ajánlja fel Harry és mosolyra húzódik a szám a ténytől, hogy egy kicsit több időt tölthetek vele. Még akkor is, hogyha csak csendben ülök a kocsiban, míg Ő vezet.
„Harry, erre semmi szükség. Egyébként is túl sokan vagyunk, hogy beférjünk egy autóba” Válaszol Jen, és meg akarom neki mondani, hogy ne legyen goromba az én idegesítő, de aranyos barátommal.
„A barátaimnak van egy hét üléses autója, amit elvihetnénk. Mehetünk is, így nem kell a taxira várnotok” Harry ragaszkodik hozzá, és bár nem látom, tudom, hogy a vállát vonogatja, mintha ez nem lenne olyan nagy ügy.
„Számomra jól hangzik!” Szól Alex, akit Rosie és Jackie követ.
„Rendben, de beszélhetnék veled egy percre?” Kérdezi Jen egy egyáltalán nem barátságos hangszínben.
„Oké..” Feleli Harry egy kicsit zavartan a privát beszélgetés szüksége miatt, ami pontosan az, ahogyan most én érzek.
Miért kell beszélnie vele? Istenem, remélem, hogy nem mondja el neki, amit az előbb mondtam. Az agyam teljesen bepánikol, míg a testem nem válaszol, ahogyan próbálok felkelni, amikor Jen felemel az öléből és kisétál Harryvel, becsukva maga után az ajtót.
„Ez mi a franc volt? Mérges valamiért?” Kérdezi Jackie.
„Fogalmam sincs” Válaszol Rosie, bár azt hiszem én tudom, hogy miért lehet mérges.
Miattam. Nos, inkább amiatt, hogy hogyan érzek Harry iránt. Valami ilyesmi. Nem tudom, hogy mi a problémája, de azt hiszem miután három évig engem hallgatott, hogy milyen udvariatlan és undorító volt Harry, valószínűleg összezavarodott a hirtelen véleményváltozásomról.
Lassan felülök, a testem nehéz és a fejem forog, bár egy pár perc mély levegővétel után egy kicsit jobban érzem magamat.
„Menjünk” Jelenti be Jen, ahogy visszasétál a szobába.
Harryre nézek, aki az ajtónál áll, a kezei mélyen a zsebeibe süllyesztve, a szemei szomorúak, amikor egy pillanatra rám néz, mielőtt a padlót kezdené fixírozni.
Jen körém fonja a karjait, ahogyan megpróbál felsegíteni a lábamra.
„Minden oké, fogom” Jen majdnem csak rámordul Harryre, amikor egy kis lépést tesz előre, hogy segítsen, de meghátrál, ahogyan Jen nemet mond.
Mindenki előttünk megy, miközben sétálunk le a hosszú felhajtón, a kezem Jen válla köré fonva, míg az övé a derekamon van, ezzel segítve, hogy sétálni tudjak a szörnyeteg felhajtón, bár szinte biztos vagyok, hogy egyedül is letudnék menni.
A hazafelé vezető út beszélgetéssel teli, igaz csak a lányok miatt. Harry és én is csendben ülünk. Látok egy apró ráncot a két szemöldöke között, ahogyan a visszapillantóban nézem. Mérges valami miatt. Mit mondott neki Jen, amitől ilyen hamar megváltozott a hangulata?
„Ella, itthon vagyunk. Gyere, menjünk be” Mondja, megrázva a karomat és lassan kikászálódom a kocsiból, ahol a már jól ismert tereppel találom magamat szembe.
„Szia Harry!” A lányok köszönnek neki, mielőtt egy kis ölelést adnának neki az ülés mögül, megköszönve neki, amit tett. Nos, az összes lány, Jen kivételével természetesen, aki velem sétál, ahogyan megkerülöm a kocsit.
Nézem, ahogyan Harry próbál udvariasan mosolyogni a lányok kedves szavain, de még mindig látom az apró ráncot, amit próbál elrejteni előlem.
„Meg akarom köszönni Harrynek” Mondom Jennek, aki próbál húzni engem a háztömbök felé.
„Megköszönheted neki holnap” Feleli, miközben a kezemnél fogva húz, így a lányok mögött megyünk, akik már bementek a főépületbe.
„Nem, most akarom neki megköszönni!” Mondom, és elhúzom a kezemet tőle, majd egyenesen Harryhez fordulok, aki kiszállt a kocsiból.
„Majd felviszem” Ajánlja fel Harry Jennek, de Ő továbbra is keresztbetett karral áll.
„Hagyd Őt” Mondja egy mélyebb, fenyegető hangon, amit ezelőtt még soha nem hallottam. Egy kicsit megijeszt, de örülök, hogy Jen kiereszt egy sóhajt és megadja magát.
„Öt perc” Mondja, majd szúrós tekintettel néz Harryre, mielőtt elviharozna, mintha az anyám lenne.
„Nem tudtam, hogy van egy testőröd” Szólal meg, ahogy nézi besétálni az épületbe.
„Igen, egy kicsit védelmező” Mosolygok a hülye elképzelésén, hogy bármiféle ereje van felettem.
A kissé védelmező az egy enyhe kifejezés. Jen úgy vigyáz rám, mintha a saját vére lennék, amit jó tudni, hogy félt engem, de néha túlzásba esik egy kicsit.
„Mhmm” Mosolyog, lenézve rám.
„Nagyon szépen köszönöm a ma estét Harry” Mondom felnézve rá, bár az utcai lámpák nem igazán segítenek egy részeg lány látásán.
„Semmiség” Von vállat.
„Nem, ez nem semmiség. Azt hittem, hogy nem tudok majd elbúcsúzni a barátaimtól, mielőtt elmegyek, és te idehoztad őket. Megszervezted az egészet. Még ki is találtad azt a hülye fedő sztorit, hogy az apád beszélni akar velem, csak hogy átmenjek”
„Akart veled beszélni. Nem találtad meg?” Ráncolja a homlokát és tátott szájjal figyelem, hogy ez nem is egy hazugság volt.
„Csak viccelek, Ella” Mosolyog, mire megütöm a karján.
„Nem vicces” Duzzogok, miközben próbálok elrejteni egy mosolyt.
„De, egy kicsit az” Röhög fel, amire én is halkan felkuncogok.
„Most komolyan Harry, köszönöm. Ez a legszebb dolog, amit bárki valaha tett értem. Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok, amiért idehoztad őket” Mondom, és a karjaimat a nyaka köré fonom, majd egy óriási ölelést adok neki, hogy megmutassam mennyire hálás vagyok neki.
„Szívesen Ella” Feleli, elhúzódva az ölelésből, és már most hiányzik az érintése, ahogyan előtte állok.
Csókolj meg!
„Ne nézz így rám Ella” Szól halkan, lélegzetvisszafojtva.
„Hogyan?” Kérdezem, egy percre sem levéve a szememet róla.
„Ahogyan most nézel” Feleli az arcomra célozva.
Általában jól elrejtem az érzelmeimet, de ebben az állapotban nem csinálom valami jól.
„Miért ne?” Kérdezem, bár lehet látni az arcán, hogy tudja.
„Mert nem tudom neked azt megadni, amire szükséged van Ella, és ezt te is tudod” Ejti ki száján a szavakat, amiket nem akarok hallani, és megbánom, hogy megkérdeztem.
Tudom, hogyan érti, de nem akarom elhinni.
Miért nem tudja megadni nekem azt, amit akarok?
„Mert annyira különbözünk, Ella” Válaszol, és mentálisan pofon csapom magamat, amiért megint kimondtam a gondolataimat hangosan.
„Jól kijövünk egymással” Visszagondolok az elmúlt három évre. Igen, Ő csak egy plusz teher legtöbbször, de az utolsó pár hétben nagyon kedves volt, főleg ma este ezzel az egész dologgal, hogy idehozta a barátaimat.
„Igen, ez így van, meg együtt lógunk, de ennél több történik, és az egész csak bonyolultabb lesz”
„Mit mondott neked Jen?”
„Huh?”
„Jen mondott valamit neked rólunk. Mi volt az?”
„Semmi. Semmit sem mondott” Mondja, és a kezével beletúr a hajába, majd megvakarja a nyakát. Ebből a kis mozdulatból tudom, hogy hazudik és még csak nem is tudja.
„Rendben, akkor majd megkérdezem tőle” Mondom, elfordulva tőle, hogy elsétáljak, de megragadja a kezemet és maga felé fordít.
„Ne, ne tedd! Nem akarom, hogy összevessz a barátoddal” Mondja még mindig a kezemet fogva, bár most már sokkal finomabban.
A kezemet az övében hagyom, értékelve a kis érintést kettőnk között, ahogyan finoman simogatja a kezemet a hüvelykujjával.
„Azt mondta, hogy hiba lenne, hogyha együtt lennénk”
„Mit tud Ő?” Mondom irritáltan az ítélkezésétől.
Csak azért mondja ezt, mert Ő nem ismeri úgy, mint ahogy én. Kívülről egy kicsit ijesztőnek nézhet ki. A rosszfiús ábrázata, nem éppen olyan, ami megfordulna Jen fejében, mint egy barát nekem. Igen, láttam a legrosszabb időszakaiban, de láttam a legjobbakban is. A kedvessége és a nagy szíve felülmúlja a sok hülyeséget, amit az évek során láttam tőle. De ezek ellenére imádom Őt. Ő az a seggfej, aki minden nap piszkál, de emiatt szeretem. Tűkön ülve várom a szemtelen és szellemes megjegyzéseit, amit mindig leállítok, de igazából fergetegesnek találom Őt.
„Ő nem tud semmit, de én igen” Sóhajt, mintha már le is győzték volna, „Tudom, hogy te vagy a legidegesítőbb, mégis legédesebb lány, akivel valaha találkoztam. Mindig magad elé helyezel másokat, még engem is. Főleg akkor, amikor meg sem érdemlem”
„De-„
„Nem, el kell mondanom Ella” Mondja, majd megfogja a másik kezemet is.
„Azt is tudom, hogy kapcsolatra van szükséged. Nem egy dobásra, egy barátság extrákkal dologra, vagy egy rövid románcra. Egy stabil kapcsolatra van szükséged valakivel, aki kedves és nagylelkű, mint te. És én-„
„Ne. Ne merd azt mondani, hogy te nem tudod ezt megadni nekem” Rázom meg a fejemet, amikor érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
„Nem tudom, Ella! Jobban ismersz bárki másnál és pontosan tudod, hogy milyen vagyok. Megbántom az embereket. Megbántom a lányokat” Javítja ki magát és érzem, hogy a szívem hevesebben ver, mivel tudom, hogy az igazat mondja.
Rengeteg nővel láttam már ezelőtt, az összes sorban várva arra, hogy visszafogadja őket, de nem adja meg nekik a lehetőséget, otthagyva őket az összetört szívükkel és egy újabb esélyre várva.
Engedem, hogy egy könny kicsorduljon a szememből, mire Ő letörli azt a hüvelykujjával, de az arcomon pihenteti, ezzel elérve, hogy felnézzek rá.
„Sokkal jobbat érdemelsz, mint én” Mondja halkan, majd a homlokomnak dönti az övét.
„Kérlek ne” Könyörgöm, mintha ez egy igazi szakítás lenne, ami végül úgyis bekövetkezett volna.
„Jobban fáj ez nekünk, mint bármi jót is tenne, Ella. Nem hiszem, hogy lehetünk barátok többé” Mondja és abban a pillanatban engedem, hogy az összes könny, amit visszatartottam legördüljenek az arcomon és a kis részre essenek, ami Harry és közötte van.
„Viszlát, Ella” Szól, véget vetve ennek.
Véget vetve nekünk. Véget vetve az egésznek, amink volt. Csak egy barátság volt, de egy volt azok közül, amik teljesen megrészegítettek és tessék, itt jön Ő véget vetve ennek, mert nem gondolta, hogy elég jó.
Előrehajol és egy apró puszit nyom a homlokomra, mire én becsukom a szemeimet, hogy kiélvezzem a pillanatot, mivel tudom, hogy többé semmi sem lesz ugyanolyan.
Ez az Ő búcsúja.

15.Fejezet

                                  *Ella szemszöge*
Ez az utolsó hivatalos napom New York-ban, és igazából nem érzem magam olyan idegesnek, mint gondoltam. Valószínűleg azért van, mert Harry és én barátokként viselkedünk, amit Mr. Styles egy cseppet se bán, inkább én bánom azt, hogy fel kellett adni ezt az egész csók dolgot, ami köztünk volt. Igaz, a dolgok még mindig nem olyanok, mint régen voltak. Mindig, amikor rápillantok Harryre, nem tudok mit csinálni, csak egy kicsivel is többet érezni, mint barátság, és ahogyan egyre többet vagyok vele az érzések erősebbek lesznek, bár egész jól el tudom őket rejteni. Meglepő, hogy mennyire lazán tudunk együtt lógni.
Együtt lógtunk párszor a héten, beleértve a péntek estét is, amikor Dannel kellett volna vacsoráznom, de Harry elérte, hogy lemondjam, arra alapozva, hogy kellett neki egy kis segítség a pakolással, ami egy teljes hazugság volt, mert amikor odaértem hozzájuk majdnem az egész szobája rendben volt, kivétel az ágya és egy pár doboz ruha. Dan azt mondta, hogy nem bánja, amiért lemondtam, miután többször is bocsánatot kértem tőle, de hallani lehetett a hangjában egy kis csalódottságot. Kérdőre vontam Harryt a pakolni való dolgok hiánya miatt, de csak megrántotta a vállát és azt mondta, hogy túlbecsülte a pakolni való dolgok mennyiségét, amit nem fogadtam el kifogásnak egy kicsit sem. Ezen kívül a furcsa tettén kívül egész jól kijöttünk egymással.
Segített elcsomagolni a dolgaimat a lakásban és még el is vitt anyuhoz, majd jött értem, amikor nála maradtam pár napig, hogy egy kis időt tölthessek vele. Sírtam, amikor eljöttem tőle, ami kínos volt, miközben Harry kocsijába ültem be bőgve. Kiengedett egy halk nevetést, mire én megütöttem a karját, mielőtt egy apró ölelést adott volna, amitől még jobban sírna akartam, de vissza tudtam tartani, így legalább a méltóságom egy kis részébe tudtam kapaszkodni. Csak a gondolat, hogy nem láthatom anyukámat minden egyes nap, teljesen kiborít. Olyannyira szüksége van rám, mint nekem rá. A tény, hogy nem fogok csak egy rövid kocsiútra lakni tőle, megöl belül. Mi van, hogyha valami történik vele, amíg távol vagyok? Mi van, hogyha apa felbukkan?
Kirázom a fejemből a gondolatot, hogy apa felbukkan és kiabálni fog anyuval megint, miközben visszavezetek a lakásomba. Biztosan tudja az utolsó látogatása óta, hogy ne jöjjön vissza ide. Akkor ment el, amikor szükségünk lett volna rá, és tudom, hogy anya vagy én soha nem fog megbocsájtani neki ezért. Éppen, amikor befordulok a parkolóba, a telefonom csörögni kezd a zsebemben. Harry neve jelenik meg a képernyőn, együtt azzal a képpel, amit magáról csinált pár nappal ezelőtt, miközben kinyújtja a nyelvét.
„Hello”
„Szia, Ella. Van valami terved ma estére?” Az ismerős mély hang kiabál a telefonba, mielőtt pár embernek szólna, hogy fogják be.
„Nem, csak pihenek egy kicsit a holnapi repülőút előtt” Mondom, leállítva a kocsit, és felsétálva a lakásba.
„Nos, tartok egy utolsó bulit a háznál, mielőtt mennénk. El kell jönnöd”
„Egy buli a háznál? Apád nem bánja?” Kérdem, miközben kinyitom a bejárati ajtót és leveszem a kabátomat.
„Nem, nincs vele baja. Szóval eljössz?”
„Nem tudom Harry. Eléggé fáradt vagyok” Felelek, és megdörzsölöm a szememet, majd ledőlök a kanapéra.
Rendbe kell tennem pár dobozt, amit el kell küldeni ma, ami dupla problémát jelentett a szokásosnál, mivel a nő, aki rendezte őket, úgy tűnt, hogy ötlete sincs mit csinál. Csak ruhák voltak igazából, amit nem bánok, hogyha nem kapok vissza egy ideig, hiszen el akarok menni vásárolni.
„Csak gyere át egy órára. Apa szeretne találkozni veled, mielőtt elmennénk, mert Ő nem jön velünk”
„Miért nem írt nekem üzenetet?”
„Uh-„
„Miről van szó?”
„Nem tudom, Ella. Talán valami a költözéssel vagy valami szarság. Át tudnál jönni?” Kérdezi idegesen és tudom, hogy kezd türelmetlen lenni.
„Ok Harry, Jézusom, nyugodj meg” Húzom össze a szemöldökömet, mivel tudom, hogy rossz hangulatában van.
Láttam már a mérges oldalát ezelőtt, de sosem én voltam akin levezette, bár tudom, hogy a kérdezősködéssel csak idegesebbé teszem.
Csendben marad és tudom, hogy visszatartja a dühét.
„Egy óra Harry” Sóhajtok a felkérésre.
„Találkozunk nyolckor” Mondja, majd leteszi a telefont, miközben valaki éljenezni kezd a háttérben.
Bekapcsolom a tévét és valami vígjáték sorozatot nézek valami családról, akik a külvárosban élnek, miközben próbálom kiűzni Harry mérges hangját a fejemből.
-
Kinyitom a szememet, és az egész házat sötétben találom, a váltakozó fényeket kivéve, amik a tévéből jönnek. Biztosan elaludtam.
Ránézek az időre a telefonomon. Kilenc negyvenöt és négy nem fogadott hívás.
Basszus.
Semmi kétségem, hogy mind Harrytől jött, bár nem igazán érdekel, hogy elkésem tőle. Mr. Styles akart velem beszélni valamiről és amikor a házához érek valószínűleg már tíz óra is lesz.
Nem foglalkozom azzal, hogy átöltözzek a szűk, kék farmeremből és fehér pólómból, vagy, hogy visszahívjam Harryt. Ahelyett csak kirohanok az ajtón és egyenesen a kocsimhoz futok, olyan gyorsan vezetve amennyire csak tudok. Az utca végén parkolok le, mivel úgy gondolom, hogy az emberek már leparkoltak a kocsifelhajtóra és nem akarom, hogy elzárják az utat, amikor el akarok menni.
Felsétálok a hosszú, meredek felhajtón és próbálok egyenletesen lélegezni, de amikor felérek szinte kifogyok a levegőből. Hála Istennek, hogy a lapos conversem van rajtam. Hogyha magas sarkú lett volna rajtam, azt hiszem, hogy feladtam volna és inkább mezítláb jöttem volna fel. Ez a felhajtó maga a halál. Pár perc után, hogy megpróbáljam visszanyerni a lélegzetesem, kinyitom a bejárati ajtót, és egyből meg is bánom.
A ház, ami egyszer úgy nézett ki, mint valami palota egy magazinból, most úgy néz ki, mint egy tipikus amerikai házibuli helyszín. Mindenhol emberek vannak, kiáltozva és éljenezve, kiöntve az italaikat mindenhova, ahogyan próbálok keresztülvágni rajtuk. Pár kanapé kivételével majdnem az összes bútor eltűnt, ezzel elérve, hogy a ház egy hatalmas táncparketté alakuljon át, amiben zene árad szét minden egyes szegletébe az egyszer békés háznak.
Keresztülvágok jó pár random emberen, ahogy próbálok eljutni Mr. Styles irodájába, ahol gondolom, hogy megtalálom, bár nem értem, hogy hogyan tudja elviselni ezt a zajt. Szereti a bulikat, de nem az ilyesfajta, tomboló, részeg egyetemista bulikat. Harry biztosan nem ismer ennyi embert. Nekem negyed ennyi barátom sincsen.
Bekopogok Mr. Styles ajtaján, de nem hallok választ, valószínűleg nem hall engem ezen a hangos electro zenén keresztül. Bekukkantok az ajtón, mert nem akarom megzavarni Őt, de teljesen kinyitom, amikor látom, hogy teljesen üres. Semmi asztal, semmi szekrény, semmi doboz, egyáltalán semmi. A szoba közepére sétálok, körülnézve minden egyes sarokban, mintha Mr. Styles bármelyikben is elbújna. Hol van? Talán a hálószobájában? Soha nem voltam a szobájában azelőtt. Soha nem volt rá okom, de nem tudom hol máshol lehetne. Biztosan nem ebben a tömegben. Megfordulok, hogy kisétáljak onnan, ami Mr. Styles irodája volt, de megfagyok, amikor észreveszek egy csapat lányt, akik most már csatlakoztak hozzám a szobában.
„Jen?! Rosie! Jackie! Alex!” Kiáltok fel, amikor látom a legközelebbi barátaimat pontosan előttem állni. Próbáltam találkozni velük, mielőtt elmennék, de Rosie az apjánál volt, míg Jackie és Alex pedig Hawaiin nyaraltak.
„Mit kerestek itt lányok?” Mosolygok, miközben mindegyikőjüket szorosan magamhoz ölelem, beleértve Jent, akit láttam reggel a lakásban. De akkor is. Örülök, hogy Ő is itt van.
„Meglepetés volt” Mondja Rosie, amikor befejezem az ölelgetést. Annyira hiányoztak és nagyon szomorú voltam, hogy nem tudok tőlük elköszönni, mielőtt elmennék.
„De mégis hogyan-Nem kéne neked-„
„Harry szállított ide minket” Jackie szól közbe a zavart mondatomnak, mivel fogalmam sincs, hogy mi is történik most.
„Harry?” Ismétlem meg a nevét zavartan.
„Igen. Mindegyünket felhívott pár napja, és arra két minket, hogy jöjjünk le egy utolsó estére”
„Könyörgött” Javítja ki Jackie Rosie-t és felnevet.
„Igen, könyörgött. Nagyon kitartó. Még pénzt is adott hármunknak, hogy elérjük a gépünket, csak azért, hogy itt lehessünk időben” Folytatja Rosie, „Eléggé idegesítetted ma a telefonban”
„Ott voltatok, amikor hívott?” Kérdezem, emlékezve, hogy hallottam valakit a háttérben.
„Igen, felvett minket a repülőtéren. Az arca nagyon mérges volt, amikor folyton kérdezősködtél arról, hogy az apja ’találkozni’ akar veled” Szól Alex, idézőjelet mutogatva a ’találkozni’ szónál.
„Összezavarodtam…”
„Harry apja nem akar találkozni veled, Ella. Ez csak Harry módja volt, hogy rávegyen téged, hogy gyere. Fergeteges volt, amikor letette a telefont. Azt magyarázta, hogy mennyire idegesítő voltál a sok kérdéseddel, de le lehetett olvasni róla, hogy boldog volt, amiért belementél” Magyarázza Jen egy kis mosollyal.
„Nem hiszem el, hogy így fáradozott” Mondom, hitetlenkedve nézve a négy legjobb barátnőmre, akik előttem állnak.
Miattam fáradozott ezzel az egésszel. Csak tömören mondtam el neki, hogy csalódott vagyok, amiért nem láthatom a barátaimat és búcsúzhatok el tőlük, de nem tűnt annyira érdeklődőnek, szóval nem beszéltem róla neki többet, ami akkor egy kicsit zavart. És ezalatt az idő alatt azt tervezte, hogy iderepítse őket New York-ba, azért, hogy találkozzam velük, mielőtt elmennénk Angliába.
„Én sem. Bárcsak értem tenne ilyet egy fiú” Mondja Jackie, majd összefűzi a karjait.
„Igen Ella, mi a helyzet veletek?” Löki meg játékosan a vállamat Rosie és már most érzem, hogy elpirulok, ahogyan mind rám néznek valami új információt várva.
„Semmi, csak barátok vagyunk. Az apjának dolgozok” Próbálok lazán vállat vonni.
Bár azt kívánom bárcsak több lenne köztünk…
„Nagyon aranyos veled” Folytatja Rosie.
„Igen. Ki repíti ide az apja személyi asszisztensének barátait egy estére?” Emeli fel a szemöldökét Alex.
„Valaki, aki szörnyen törődik az asszisztenssel” Kacsint Jackie, és látom, hogy Jen a fejét rázza.
„Ne felejtsük el, hogy Harry egy kicsit ellenszenves is, lányok” Kommenteli Jen amolyan tényként, mire mindenki megforgatja a szemét, amitől elnevetem magamat, ahogy látni lehet, hogy nem igazán foglalkoznak az Ő véleményével Harryvel kapcsolatban.
Jen az egyik legaranyosabb ember, de hogyha Harryről van szó, akkor látni lehet, hogy nem annyira a kedvence.
„Talán, de egy igazi tündér, hogy ilyet csinált” Sóhajt Rosie a gesztuson.
„Rendben lányok, amíg ti megvitatjátok ezt, én elmegyek megkeresni Harryt” Mondom és próbálok elsétálni mellettük, mivel meg akarom neki köszönni.
„Nem, még nem! Te itt vársz, Alex és én pedig hozunk neked valamit inni. Egy csomó mindent kell megbeszélnünk és csak egy éjszakánk van, mielőtt elmész” Utasít Jackie, miközben Alexba karol, aki egyetértésként bólint.
„Nem iszom ma este. Holnap repülnöm kell” Mondom, és elképzelem az utat másnaposan. Nem tudok annál rosszabbat elképzelni.
„Oh, gyerünk Ella. Ez az utolsó estéd! Kérleeek” Mondja Jen átölelve, és csak most veszem észre, hogy már egy kicsit részeg.
„Oké, de csak egy kicsit” Mondom és lenézek a barátaimra, akiknek a szemei már egy kicsit csillognak.

14.Fejezet

                                  *Ella szemszöge*
Érzem, ahogyan a szívem felgyorsul, miközben majdnem teljesen Harry félmeztelen testén fekszem. A mellkasa kemény, és egy kis idegesség fut végig a bőrömön, ahogyan érzem, a topom feljebb csúszott, így a hasam hozzáér az övéhez. Egyenesen a csillogó zöld szemeibe nézek, ahogyan Ő megváltoztatja a fogását a csuklómon, majd összekulcsolja az ujjainkat és mindkettőnk kezét a feje fölé emeli, amitől az arcom egy kicsit közelebb kerül az övéhez.
„Harry..” Figyelmeztetem idegesen, az egyik felem le akar róla szállni, de csapdába estem a csodálatos tekintetétől.
Másodpercek múlva közelebb hajol hozzám és én gondolkozás nélkül mozdítom a fejemet, hogy hozzáérhessek az ajkaihoz.
Először hezitálok, mivel éppen az előbb beszéltük meg ezt az egész ’barátok’ szabályt, és ez egyértelműen átlépi a határt, de amint érzem a puha ajkait az enyémeken, érzem, hogy a belsőm többért epekedik, a mozgásom pedig sokkal határozottabb lesz.
Harry elengedi a kezeimet, amik most a sötét hajába túrnak, míg Ő kezeit lecsúsztatja a testemen, majd megáll a csípőmnél. A hüvelykujjai a meztelen bőrömön pihennek a csípőmnél, bizseregve, miközben a hasam közepéhez vándorolnak. A kezeimet az arcához viszem, majd közéjük fogom az állánál, miközben az ajkaimat erősen nyomom az övéihez. A számba csúsztatja a nyelvét, ami tökéletesen mozog együtt az enyémmel.
A lábaimat az övéi közül kívülre mozdítom, szóval így lovagló ülésben vagyok rajta, és a csípőmet egy kicsit keményebben nyomom az övéhez, tudva, hogy a takaró még mindig elválaszt minket. Harry ezután a kezeit leviszi az oldalamon, megállva éppen csak a fenekem alatt, amitől kiengedek egy halk nyögést, miközben a puha érintése újabb tüzet gyújt meg bennem. Hirtelen megfogja a derekamat, amitől egy halk sikítás hagyja el a számat a meglepődöttségtől, majd felül, így a hátát a kanapénak dönti, míg a lábaim még mindig a két oldalán vannak.
Harry kiereszt egy halk nevetést, mielőtt kis csókokat hagyna a számtól, az orcámon keresztül, egészen a nyakam széléig. Behunyom a szemeimet, és a fejemet az övének támasztva pihentetem, a tarkóját szorítva, ahogyan Ő forró, nedves csókokat hagy a bőrömön..
„Harry” Súgom közel a füléhez, és érzem, ahogyan mosolyra húzza a száját.
„Hol bujkáltál eddig Ella” Mondja, és erősen csókolja meg a számat megint, de a szavai hallatán lefagyok.
Visszaemlékezés
Az éjszaka fagyos volt és nem tudtam mit csinálni csak reszketni, ahogyan visszasétáltam az autóhoz, bár Darren kabátja rajtam volt. Fogalmam sem volt, hogy Jen merre lehet és a buli túlságosan is lármássá kezdett válni számomra. Ez az első középiskolás buli ahol voltam, de most már tudom is, hogy miért. Tudtam, hogy ilyen lesz majd. Egy csomó túlfűtött tini, akik leisszák magukat, és ezt használják kifogásként arra, hogy egy estére teljes ribancok lehessenek. Darren egy közeli barátunk, de valószínűleg Ő a legrészegebb itt, szóval elhoztam a kabátját és úgy döntöttem, hogy a kocsiban várom meg. Ő vinne haza engem, de semmi esélye annak, hogy hagyom ilyen állapotban vezetni. Valószínűleg lezuhannánk egy hídról.
A kocsi belseje valamivel melegebb, mint kint, de a hideg levegő még mindig be tud jutni, mivel a sofőr felöli ablak le van húzva. Nem tudom, hogy milyen sokáig leszek itt, szóval meghúzom a kart a szék oldalán, hogy annyira ledöntsem, amennyire csak lehet, és így le tudjak feküdni, és talán egy kicsit aludni is, habár még mindig hallom a buli zaját a kocsiból.
Arra kelek, hogy az ajtó kinyílik.
Megdörzsölöm a szemeimet és végre látom a magas alakot. Darren az, bár a sötét szemeitől és a gonosz mosolyától kényelmetlenül érzem magamat, miközben végignéz rajtam tetőtől talpig és megnyalja az ajkait, amikor tekintete a mellkasomra téved.
„Hol bujkáltál eddig Ella” Hadarja…
-
Eltolom magamat Harry öléből másodperceken belül, és látom a zavartságot a szemeiben a hirtelen hangulatváltozásomtól.
„S-sajnálom Harry” Dadogom, miközben Darren ráncigálása játszódik le a fejemben.
„Mi a baj?” Kérdezi, és én eltakarom az arcomat szégyenemben, mivel tudom, hogy teljesen elontottam a pillanatot. Olyan kedves velem és én egy idiótát csinálok magamból előtte, mert nem tudok túllépni azon az átkozott éjjelen.
„Semmi, én csak um…Elmegyek aludni” Mondom gyorsan és a szobámhoz sétálok.
Becsukom magam mögött az ajtót, azzal sem törődve, hogy felkapcsoljam a lámpát, ahogyan az ágyamba fekszem és a fejemet eltemetem a párnámba. Nem hiszem el, hogy ezt csináltam. Megcsókolni Harryt a legcsodálatosabb érzés volt a világon, amit eddig éreztem, mielőtt elfutottam volna, mint egy rémült öt éves kislány. Harry egyáltalán nem olyan volt, mint Darren, de azok a szavak emlékeztettek arra az estére, és ez nem olyasmi, amire vissza akarok gondolni még egyszer.
Pár perc múlva, amíg a sötétben feküdtem, elgondolkozom azon, ami a kanapén történt, egy halk kopogást hallok a szobám ajtaján.
Nem mondok semmit, csak figyelem ahogyan a nappali fényei beszűrődnek a nyitott ajtón keresztül.
„Bejöhetek?” Kérdezi Harry, felém fordulva, hogy lásson.
Bólintok és Ő belép a szobába, becsukja az ajtót maga mögött, bár a holdfény miatt könnyen idetalál az ágyhoz. Leül az ágy szélére és örülök, hogy sötét van, így nem tudja leolvasni a szégyenkező arckifejezéseimet.
„Hoztam neked egy kis vizet” Mondja, majd odanyújtja a poharat, amit csak azért látok, mert a visszaverődő fény beszűrődik az ablakon.
„Köszönöm” Mondom udvariasan, és elveszem a poharat tőle, amikor már felülök.
Hamar befejezem az ivást és Ő leteszi a poharat nekem a kis éjjeli szekrényre.
„Jól vagy?” Kérdezi, és észreveszem, hogy milyen mély és rekedt a hangja, mióta csak ezt tudom megfigyelni, mivel a sötétben ülünk.
Válaszként bólintok a kérdésére, majd felröhögök, amikor rájövök, hogy igazából nem is lát engem.
„Mi az?” Kérdezi, és tudom, hogy mosolyog.
Felkapcsolja a lámpát, amitől mindketten hunyorgunk, ahogyan a szemünk próbál hozzászokni a világossághoz, majd mindketten elnevetjük magunkat, amiért ilyen hülyén nézünk ki.
„Jól vagy azért?” Kérdezi még egyszer komolyan.
Ismét bólintok most, hogy világosban ülünk, bár Ő nem tűnik olyan meggyőzöttnek.
Visszavette a pólóját, de nem foglalkozott a nadrágjával, ami miatt nem érzem magamat kelemenitlenül egy kicsit sem, mivel hetente legalább egyszer alkalmam nyílik arra, hogy lássam a félmeztelen testét.
„Valamit rosszul csináltam vagy…”
„Nem, nem te vagy a hibás! Csak valami eszembe jutott, ami még középiskolában történt. Csak egy hülyeség” Mondom, megrázva a fejemet, mintha meg akarnék szabadulni az emlékektől.
„Szeretnél beszélni róla?” Kérdezi őszintén és látom, hogy az a Harry, akit csodálok előjön.
Csak párszor láttam a gyengéd Harryt, mivel általában vagy viccel, vagy olyan hangulatban van, amikor legszívesebben elkerülöm.
„Nem. De azért köszönöm” Mondom és rámosolygok, hogy tudja tényleg rendben vagyok. „Nem tudtunk sokáig ragaszkodni az egész szabály dologhoz, nem igaz?” Röhögök, és próbálom könnyeddé tenni a hangulatot.
„Nem, nem igazán” Mosolyog és örülök hogy látszódnak a gödröcskéi egy kicsit is, mivel így tudom, hogy nem haragszik rám, amiért otthagytam Őt.
„Nem tudom, hogy tudom-e csinálni ezt, Harry” Mondom őszintén, lenézve a kezeimre.
„Csinálni mit?”
„Ezt az egész random csókolózás dolgot, amikor csak úgy érezzük. Ez nem azért van, mert nem kedvellek, csak-„
„Nem neked való” Fejezi be a mondatomat, és én meglepődötten nézek fel rá, ahogyan megérti a mondandómat.
Nem, mintha nem akarnám megcsókolni őt, mert nagyon szeretném, csak tudom, hogy Harry nem az a fajta, akinek kapcsolatai vannak, de én igen. Én nem az a típusú lány vagyok, aki bárkinek odaadja magát. Amikor megteszem, azt akarom, hogy valaki olyannal legyen, aki tisztel engem, nem mintha Harry nem tenné ezt, valamennyire, de azt akarom, hogy valaki olyannal legyen, aki őszintén törődik velem. Amilyen unalmasan hangzik, azt akarom, hogy tudjam megbízhatok abban az emberben teljes szívemből, és elveszteni egy ’baráttal’ nem igazán a terveim része.
„Tudom, hogy nem az a fajta lány vagy, de nem tudtam mit kezdeni magammal, amikor azokban az apró rövidnadrágjaidban mászkáltál” Kötekedik és elrejtem az arcomat a takaró alatt, amitől felnevet.
„Csak szórakozok Ella” Mondja, és lehúzza a takarót rólam, mire érzem, hogy elpirulok.
„Ne tedd” Mondom, ahogyan próbálok ellenállni a kísértésnek, hogy megint megcsókoljam az ajkait.
„Rendben. Fektessünk le pár baráti szabályt” Sóhajt, keresztülmászva rajtam, hogy az ágyba tudjon feküdni.
Amilyen butaság is ez, tudom, hogy meg kell tennünk. Nem tudom róla, de magamról igen, hogy biztosan nehezen találnám meg a határokat, hogyha nem fektetjük le őket most azonnal.
„Azt hiszem ugyanaz, mint azelőtt. Semmi flört” Mondom elsőnek, mire keresztbeteszi a karjait.
„De mindig flörtöltem veled azelőtt” Rántja mega vállát.
„Igen, de az azelőtt volt, hogy smároltunk, Harry. Háromszor” Emlékeztetem és ismét sóhajt egyet.
„Legalább kínozhatlak?” Kacsint rám és érzem, ahogyan a szívem egyre hevesebben ver az apró gesztustól.
„Nem” Felelek.
„Miért?”
„Mert ez nem ugyan olyan. A szívem gyorsabban dobog most” Mondom és azt kívánom bárcsak ne tettem volna, mivel egy hatalmas vigyor jelenik meg az arcán.
„Gyorsabban mi?” Nevet, mire megütöm a karját, „Nem leszel féltékeny, hogyha hazaviszek egy lányt, vagy de?” Kérdezi, miközben a kezét dörzsöli.
„Nem” Válaszolok, bár fogalmam sincs, hogy ez igaz-e.
Az érzéseim Harry felé egy kicsit másabbak, de tudnom kellene, hogy Ő milyen, és hozzá kellett volna szoknom már. De, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs hogyan érezném magam, hogyha Harryt egy másik lánnyal látnám, miután ezt csináltuk. Csak pár jelentéktelen csók volt, nem igaz?
„Csak biztosra megyek. Volt pár nő, aki ragaszkodott már hozzám ezelőtt, tudod”
„Én nem vagyok a ragaszkodós típus”
„Mhmm” Motyogja és tudom, hogy máris több reakciót szedett ki belőlem, mint általában, amikor játékos kedvében van.
„Mi más?” Kérdezem és próbálok továbblépni az idegesítő bohóckodásán, amit titkon imádok.
„Soha, de soha többé nem veheted fel azokat a rohadt pizsama gatyákat előttem megint” Mondja, felemelve a takarót és egy pillantást vetve alá.
„Ok” Mondom, rácsapva a takaróra, hogy ne láthasson alá, és látom, hogy mosolyog, „Bár kétlem, hogy újra látnál így megint egyébként is”
„Talán mégis. Összeköltözünk, emlékszel?”
Basszus.
„Csakis hosszú pizsama nadrágok” Egyezek bele, arra a tényre gondolva, hogy valószínűleg csak egyre többet fogom látni Harryt, mióta egy házba költözök vele.
Amint odaérünk Angliába, lakáskeresésre indulok.
„Talán próbálj meg többször nadrágot viselni reggelente?” Javaslom.
„Talán felizgat téged, Ella?” Gonoszkodik megint és meg akarom rúgni a takaró alatt.
„Nem, de úgy gondolom, hogy segítené ezt az egész barátság dolgot” Mondom, már most elképzelve a csodálatos testét a konyhában sétálgatva, csak az alsónadrágjában.
Eddig nem érdekelt, de most csak a gondolata felizgat, szóval kétlem, hogy kontrollálni tudnám magamat, hogyha így látom Őt reggelente. „Csak térjünk vissza a régi kerékvágásba, ahogy ezelőtt volt, mintha mi sem történt volna”
„Micsoda? Nem. Gyerünk már, legyünk hivatalosan is barátok. A legtöbbször olyan vagy, mint aki karót nyelt, de tudsz kellemes társaság is lenni”
„Karót nyelt!?” Majdnem megfulladok.
„Igen, tudod olyan feszült”
„Nem vagyok feszült” Védekezek.
„Nos, ezt tudom mióta éreztem a csípődet mozogni az én-„
„Barátság, Harry!” Emlékeztetem.
„Oh, ja, persze. Mindegy, amit mondani próbálok az, hogy vicces vagy és úgy gondolom, hogy jó barátok lehetnénk, nem gondolod?” Kérdezi és érzem, ahogyan a belsőm nem ért egyet.
Nem tudom, hogy tudnánk-e jó barátok lenni, mert úgy gondolom, hogy mindig egy kicsit többet fogok érezni irántad, Akarom mondani, de inkább csukva tartom a számat, és bólintok egyet.
„Nos, akkor ezt megoldottuk. Barátok leszünk, és nem nyúlunk a másikhoz” Mondja, mosolyogva rám és érzem, ahogy majdnem széthullik a belsőm az állandó nézésétől.
„Oké” Mondom halkan, és Ő lejjebb csúszik az ágyban, hogy kényelembe helyezz megát.
„Harry” Szólok, amikor lehunyja a szemét, „Nem tudom, hogy ez az egész barátság dolog tartalmazza-e azt, hogy az ágyamban aludj”
Felnyög és szembe fordul velem, bár a szemeit még mindig csukva tartja, míg én lenézek rá.
„Már úgyis tönkretettük a mai napot, kezdhetnénk holnapról ezt az új barátság dolgot” Mondja, miközben a lábaim köré fonja a kezeit.
„Úr Isten, éppen most beszéltük meg a szabályokat” Próbálok nem röhögni, ahogyan közelebb húz magához.
„Nem csinálunk semmit, csak összebújunk” Mosolyog szemtelenül csukott szemmel, és hozzáérinti az orrát a derekam széléhez.
„Rendbe, de holnaptól kezdve nem csinálhatjuk ezt” Mondom, lekapcsolva a lámpát és egy kicsit lejjebb csúszva, hogy egy szinten legyünk, bár a másik irányba fordulok, szóval a hátam van felé.
Átkarol az egyik kezével hátulról, és összekulcsolja az ujjaimat az övéivel.
„Mhmm” Motyog a hajamba, a lehelete meleg a nyakamon, és megforgatom a szememet a semmitmondó válaszától.
Habár tudom, hogy mindketten teljesen mást akarunk a másiktól, nem tudok mit kezdeni az érzéssel, ami azzal jár, hogy Harry átkarol. Egy idióta, de biztonságban érzem magamat mellette, és imádkozom, hogy ez ne rontson el semmit köztünk.

13.Fejezet

                                    *Ella szemszöge*
„Hah! Nem jössz a lakásomba!” Röhögök a nevetséges kijelentésén, de nem tűnik meglepettnek a reakciómon.
„Ezt nem mondhatod komolyan” Mondom, már sokkal nyugodtabban.
„Ha te készen vagy, akkor én is” Mutatja az utat a kocsifelhajtón, amitől rálépek a gázra, míg az Ó arcán egy kaján vigyor jelenik meg.
Hitetlenkedve bámulok rá, mivel nem tudom elhinni, hogy ennyit változott a hangulata a vacsora óta, és azt is felvetette, hogy eljön hozzám, „Azt hiszem ez a valaha legőrültebb dolog, amit hallottam tőled”
„Miért is?” Hozzám fordul, de már nem próbálja elrejteni a mosolyát.
„Mert kevesebb, mint egy órája nem is akartál rám nézni, vagy hozzám szólni” Emlékeztetem, és a mosolya kezd eltűnni.
„Csak pár dolog járt az eszemben” Próbál laza maradni, de én keresztül látok rajta.
„Például?” Erőltetem, mire leveszi a tekintetét rólam.
„Nem tudom. Csak pár dolog..” Motyogja, és várom, hogy befejezze, bár nem teszi meg.
Van egy ötletem, hogy mi járhatott a fejében, mivel nekem is ugyanaz a dolog járt egész nap az eszemben, bár nem hiszem, hogy valamelyikünk is fel akarja hozni.
„Nem mehetnénk csak hozzád, Ella?” Néz rám azokkal a gyönyörű könyörgő szemeivel, amitől a szívem hevesebben kezd dobogni, és mielőtt rájönnék, már vezetek is vissza a lakásomhoz.
A hazafelé vezető út gyors volt, bár Harry csendben maradt egész idő alatt, miközben az ablakon bámult kifele, és egyszer sem szólt hozzám, mint ahogy általában szokott. Felsétálunk a lépcsőkön a második emeletre, és, amikor kinyitom az ajtót, csak azt a képet látom magam előtt, ahogyan Harry nekem simul, míg én a pulton ülök. Az arcomat egy kis pír önti el, amikor próbálok nem arra a pontra figyelni, ahol reggel voltunk ketten, és egyenesen a nappaliba sétálok, Harry pedig szorosan mögöttem. És most?
                             *Harry szemszöge*
„Miért csókoltál meg reggel?” Kérdezi Ella, gyorsan megpördülve a sarkain, amint a nappaliba érünk. Tudtam, hogy fel fog vetődni ez a téma, csak nem igazán akartam róla beszélni, mivel nem igazán volt rá válaszom.
„Miért csókoltalak meg?” Majdnem nevetnem kell a szóhasználatán, de inkább megtartom magamnak, amikor látom, hogy a sötét szemöldökeit összevonja zavarában.
„Igen. Miért csókoltál meg?” Kérdezi, miközben karcsú karjait összefonja.
„Amire emlékszem te is megcsókoltál”
„Nos, te csókoltál először…kétszer is” Szól, ezzel emlékeztetve engem a klubban történtekre.
„Igen, és te belenyögtél a számba több, mint kétszer” Szólok vissza és elpirul, de úgy döntök, hogy messzebb megyek, „Egész tisztán emlékszem, ahogyan a lábaid összekulcsoltad körülöttem-„
„Oké, megértettem! Ugyanannyira vagyok hibás, mint te” Mondja, leülve a kanapéra, a könyökeit a térdén pihentetve, a kezeivel eltakarva az arcát.
„Hibás? Ez csak egy csók, Ella” Mosolygok a tényen, hogy mennyire túlgondolja ezt a dolgot. Örülök, hogy a kezeibe temeti az arcát, mert biztosan megütne, amiért kinevetem.
„De akkor miért tetted?” Kérdezi, és pontosan tudom, hogy mire gondol, mivel én is ugyanezt kérdezgetem magamtól egész nap.
Mondhatom, hogy csak egy csók, de ugyanannyira össze vagyok zavarodva ettől az egésztől, mint Ő. Csak ki kellett volna sétálnom ma reggel. De nem tudtam befogni a kibaszott számat arról, hogy nem bántam meg, hogy megcsókoltam Őt a klubban, és annyira dögösen nézett ki a vizes hajával, ahogyan az lehullt a meztelen vállaira, amíg a bárszéken ült, a mogyoróbarna szemeivel nézve engem, arra várva, hogy válaszoljak neki. Az a hülye bárszék, amin boldogan smárolnék vele megint, vagy még több…
„Nem tudom” Mondom őszintén, nem tudva hogyan máshogy válaszolhatnék a kérdésére.
„Mindig ezt csinálod a lányokkal?” Kérdezi, de majdnem egyből felröhög, és tudom, hogy legszívesebben megpofozná magát, „Miért kérdeztem ezt egyáltalán?”
„Veled nem csinálom ezt, Ella” Próbálom meggyőzni Őt, mert tudom, hogy azt gondolja csak játszadozom vele, mint a többi lánnyal, akit az orra előtt vittem haza.
„Akkor mit csinálsz?” Néz fel rám a hosszú szempillái mögül, „Mert úgy gondolom bármi is az, abba kéne hagynunk mielőtt még bonyolultabb lesz. Úgy értem, mindketten tudjuk, hogy te milyen is vagy, szóval csak hagyjuk”
Igaza van. Lehet, hogy azt mondom, hogy nem úgy bánok vele, mint a többi lánnyal, de az ellenkezőjére sincs bizonyíték. Mindkétszer, amikor megcsókoltam ösztönzést éreztem iránta egy hirtelen vonzódás miatt. Ez a gyönyörű lány egész idő alatt itt volt, és még csak egy pillanatig sem gondoltam rá, mint az apám szórakoztató személyi asszisztense. Ella remekül néz ki, és nagyon jól kijövök vele, amikor mindkettőnknek olyan kedve van, de ha a vonzódást és a játékosságot összekeverjük abból soha nem sül ki jó nálam. Annak a keveréke, hogy tetszik valaki és valakivel le akarok feküdni, nekem leginkább úgy hangzik, mint egy kapcsolat, ami nem az én terepem.
„Rendben” Egyezek bele, bár inkább csókolnám meg most azt a kicsi száját.
„Remek” Egyezik bele Ő is, majd halkan körbenéz és egyből érzem a kínosságot, ami most a levegőben van.
„Lehetünk legalább barátok?” Kérdezem, remélve, hogy a két forró kalandunk nem volt hatással az előtte lévő vicces, természetes kapcsolatunknak.
„Barátok?” Kérdez vissza, és tudom, hogy ez egy furcsa elképzelés. Nagyon jól kijövünk egymással, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg úgy tekintek majd rá, mint egy barátra.
„Igen. Csinálhatnánk azt, amit a normális barátok is szoktak. Együtt lógunk, meg hasonlók” Magyarázom, és meg akarok szabadulni a kínos szituációtól.
Úgy teszek, mintha egy ártatlan barátság lenne, miközben igazából csak többször szeretnék a közelében lenni. Tudom, hogy nem az a ’barátság extrákkal” típusú lán, amit egyértelműen csinálnék vele, hogyha szeretné, de tudom, hogy inkább a ’kapcsolat’ típusú, ami viszont én nem. Ajánlani tudok neki barátságot és megpróbálom a kezeimet távol tartani tőle, másképpen biztosan megváltozna a viselkedése felém, amit nem akarok. Kedvelem Ellát és még mindig a közelében akarok lenni, mint azelőtt.
„Uh, gondolom” Válaszol és megkönnyebbülök, hogy még mindig itt van nekem, „Szóval, mit szeretnél csinálni?”
„Nem tudom. Te mit szeretnél csinálni?” Kacsintok rá félig viccesen, bár félig komoly vagyok a szándékaimmal kapcsolatban.
„Harry!” Üti meg játékosan a karomat.
„Viccelek!” Nevetek.
„Tudom, hogy viccelsz, de hogyha barátok akarunk lenni, akkor úgy is kell tennünk. Semmi flört, és főleg semmi csók” Hangsúlyozza ki az utolsó részét a mondatnak.
Pff, pont Ő beszél. Épp úgy kívánt engem, mint ahogy én Őt.
„Igen, azok a szabályok rád is vonatkoznak” Elképzelem, ahogyan mohón húzza a pólómat ma reggel. Tudom, hogy akarta, szóval nem fogom hagyni, hogy úgy tegyen, mintha én lennék az egyetlen bűnös itt.
Kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de egy pár másodperc múlva be is csukja, egyértelműen amellett döntve, hogy ne vitatkozzon. Jó döntés, különben minden egyes kis részletét felhoznám annak, amikor megmutatta, hogy mennyire oda van értem.
„Szóval akkor mit akarsz csinálni?” Kérdezi és tudom, hogy most komoly választ akar.
Bassza meg, nem tudom. Nem szoktam hozzá, hogy benn üljek a barátaimmal, mindig elmentünk bulizni és részegre ittuk magunkat. Körbenézek a szobában, és megpróbálok kitalálni valamit, amit a ’barátok’ csinálnának egy este, és megállok, amikor a tévéhez érek.
„Film?” Javaslom, nem igazán akarva az egészet, de azt hiszem jobb, mint csak itt ülni és harcolni a vággyal, hogy letépjem róla azt a fehér ruhát.
„Rendben, válassz egyet. Csak átöltözök” Mondja, majd feláll, és én végigvezetem a tekintetemet a hosszú lábain, ahogyan a szobájába sétál.
Basszus. Kapd össze magad. Ez Ella.
Felkelek a kanapéról és a pici, fekete polchoz sétálok, ami a TV mellett tartja a DVD-ket. Végignézek rajtuk egy párszor, de csak néhányat ismerek fel, bár azokat sem láttam még igazából.
Kiveszek egyet, aminek egy pár csókolózik az elején. Elég lányosnak tűnik Ellának. Szar, de lányos. Visszaülök a kanapéra és elolvasom a hátulját, megpróbálva felkészíteni magamat, hogy mibe is keveredek, mielőtt egy ilyen hülye filmet választok. Elolvasva a hátulját a tartónak, már tudom, hogy ez az Allie csaj úgyis Noah-t választja. Mindig boldog a vége ezeknek a klisé filmeknek, amiknek nem igazán látom a lényegét, hogy megnézzem őket. Éppen, amikor fel akarok állni, hogy kicseréljem a DVD-t, Ella sétál be és majdnem tátva marad a szám a kinézetétől.
Egy csíkos fehér és fekete rövidnadrág van rajta, amik remekül megmutatják a hosszú, barna lábait, és egy fekete topot. Arra következtetek, a selyem masniból a nadrág elején, hogy ez a pizsamája, de sokkal dögösebb, mint a ruhában.
„Mit választottál?” Kérdezi, kényelmesen odasétálva hozzám, majd kiveszi a kezemből.
„Szerelmünk lapjai” Mosolyog, miközben odasétál a tévéhez és megrántom a vállamat, és fogalmam sincs, hogy miért ezt választottam.
„Tényleg meg akarod ezt nézni?” Mosolyog reménykedve, és tudom, hogy nem mondhatok nemet. Nagyon boldognak tűnik a választásom miatt.
„Persze” Rántom meg a vállamat, majd áthúzom a pólómat a fejemen, ledobva a táskám tetejére, ami a földön van.
„Mit csinálsz?” Kérdezi zavartan.
„Mi az?” Röhögök, miközben kigombolom a farmeromat, és tisztában vagyok vele, hogy teljesen kiborul.
„Miért vetkőzöl le?”
„Nos, te felvetted a pizsamádat, szóval úgy gondoltam és is felveszem az enyémet. Tudod, hogy csak alsónadrágban alszom. Ne lepődj meg ennyire” Mondom, majd letolom a nadrágomat a bokámig, és lerúgom a lábammal. Ella milliószor látott már így, egyszer már a seggemet is látta, szóval nincs semmi újdonság itt.
Megforgatja a szemeit, miközben én ledőlök a hosszú kanapén, „Szóval akkor maradsz éjjelre?”
„Aha” Felelek, a kezemet pedig a fejem mögé rakom, rávigyorogva, amikor kisétál a szobából. Milyen undok ma, bár hozzászoktam a rövid válaszaihoz, amikor ilyen szemtelen vagyok vele.
„Tessék” Mondja, és nekem dob egy takarót, egy kicsit túl erősen is és felnevetek a próbálkozásán, hogy bántani akar. Egyértelműen nem boldog, amiért a nappalijában ülök félmeztelenül, amitől még inkább idegesíteni szeretném.
A takarót magam mellé tolom, nem betakarva magamat még, mert azt akarom, hogy még egy kicsit kényelmetlenül érezze magát miattam, amiért kitárulkozva fekszem előtte.
Figyelem, ahogyan bekapcsolja a tévét a távirányítóval, majd lehajol, hogy berakja a DVD-t a lejátszóba, és a feneke egy része majdnem kilátszik a nadrágjának szélénél.
Te Jézus Krisztus!
Megragadom a takarót, hogy gyorsan eltakarjam magamat, ahogyan az alsó felem egy kicsit megrándul.
Becsukom a szemeimet, mivel tudom, hogy nem tudom nézni, ahogyan szenved azokkal a gombokkal, amíg én próbálok nem megkeményedni a tökéletes kilátástól a fenekére.
„Rendben vagy?” Kérdezi Ella ártatlanul és kinyitom a szememet, amikor végre felkel.
Nem, mintha nem értékelném a kilátást, de inkább nem nézem, minthogy magyarázkodnom kellene neki.
„Oh, sajnálom Ella, csak egy percre ki kell mennem a mosdóba, hogy kielégítsem magamat, ameddig rád gondolok”
„Igen” Próbálok nyugodt maradni, miközben Ő úgy néz rám, mintha furcsán viselkednék, bár gondolom tényleg. Basszus, próbálom eltakarni farkamat, amit valószínűleg látni lehetett volna az alsónadrágomon keresztül.
„Hozok popcornt. Itt van” Mondja, majd nekem dobja a két ezüst távirányítót, amik a takarón landolnak, ami az alsó felemet takarja, majd kisétál a konyhába.
Felhangosítom a tévét, és az előzeteseket nézem, ameddig várom, hogy visszaérjen.
Két tállal a kezében jön vissza, az egyiket nekem nyújtva, mielőtt lekapcsolná a lámpákat és leülne egy másik kanapéra. Mi a picsáért fekszem? Azt akartam, hogy mellém üljön, bár gondolom nem csinálhattam volna semmit sem a ’semmi csók’ szabály miatt meg minden. Nem tudom, hogy miért egyeztem bele ebbe az egész barátság dologba. Inkább fel kellett volna ajánlanom neki a ’barátság extrákkal’ ötletet, habár kilencvenkilenc százalékban biztos vagyok benne, hogy nemet mondott volna.
A film körülbelül húsz perce megy, és már most unatkozom. Lenézek a félig üres tálamra, majd vissza Ellára, aki teljesen elmerült ebben a hülye szerelmi drámában. Felveszek egy darab popcornt és az Ő kanapéja felé dobom, bár a földön végzi. Felveszek egy másikat, egy kicsit erősebben dobva, és ezúttal a hasára esik. Odafordul hozzám, mire én gyorsan ártatlanul a tévé felé fordulok, mintha bárki más lehetett volna. Nem mond semmit, de ahelyett marad az előbbi pozíciójában. Dobok még pár darabot, amik most a mellein landolnak, amitől halkan felröhögök, miközben Ő sokkolva néz le rájuk.
„Harry” Figyelmeztet, felvéve a darabokat a mellkasáról és az asztalra rakja őket. A reakció fele sem, amit tudom, hogy ki tudnék szedni belőle.
Most többet dobok egyszerre, minden egyes darab az arcán landol. Gyorsan felveszi őket, majd visszadobja felém.
„Ne csináld” Próbálja komolyan mondani, de tudom, hogy megfogtam Őt.
Elkezdek darabokat dobálni minél gyorsabban, és a végén Ő is megragadja a tálat, és ugyanazt csinálja, amit én, de hamar kifogy belőlük, nekem pedig még mindig negyede meg van. Mindketten ugyanakkor ülünk fel, miközben és még mindig dobálom a kukoricát az arcába, leginkább az Ő szerencsétlenségére, bár tudom, hogy próbál elrejteni egy mosolyt.
Odasétál hozzám és elkezdi az én tálamból szedni a popcornt, majd felém dobálni, és miközben az összes össze-vissza repül, a tálam üres marad a földön, bár tovább folytatja a dobálást azokkal, amik a földön vannak. Mindkét kezét megfogom a kanapéról, míg Ő próbál ellenállni a húzásomnak.
Az egyik kezét kiszabadítja, majd kuncogni kezd a sikerén, miközben lehajol és egy újabb marékkal szór rám.
A másik kezét is szorosan fogom meg, majd magam felé húzom, hogy ne tudjon többet felém dobni, és rajtam feküdve végzi. A haja teljes káosz, egy pár random darab popcornnal amik benne vannak.
Az arca pár centire az enyémtől és az ideges, de mégis mohó légzéséből, ami keveredik az enyémmel, pontosan tudom, hogy mit fog történni.
Picsába a szabályokkal…

12.Fejezet

                                           Sziasztok!
Előre szeretnék bocsánatot kérni az esetleges helyesírási hibákért, de nem szerettelek volna megváratni titeket, ezért az átolvasás most elmaradt. Remélem tetszeni fog.

                                    *Ella szemszöge*
Ülve maradok a konyhában, a sokktól pedig mozdulni sem tudok, csak a mély lélegzetvételeim töltik meg a csendet. A fejemben kavarognak a kérdések, és teóriák arról, ami az imént történt. Csókolóztunk, józanon, önként, alkohol befolyása nélkül. Mit jelent ez? Harry a főnököm fia! Nekik dolgozom és most csak úgy megcsókoltam Harryt a lakásom közepén. És azután Ő csak úgy lelép bármiféle magyarázat nélkül, egyedül hagyva az érzéssel, amit a csókja okozott, amíg Ő kisétál az ajtón egy egyszerű ’viszlát’ vagy ’később találkozunk’ nélkül. Nem is tudok elkezdeni azon gondolkozni, hogy mit érzek most iránta. Ő egy kacér kis csábító, amit beismerek és tényleg egész jól kijövök vele néha, de úgy érzem talán többet is érzek. Nem, egyértelműen táplálok iránta érzelmeket. A csókja nem olyan, mint, amit eddig éreztem. Felizgatnak és minden egyes alkalommal sóvárgásra késztetnek.
„Szia!” Jen hangja zavarja meg a gondolataimat, amint belép az ajtón.
„Uh, szia Jen. Mi a helyzet?” Kérdezem, és próbálok visszatérni a jelenbe.
„Jól vagyok” Mondja, kinyitva a hűtőt és felvéve egy joghurtot, „De te egy kicsit fusztráltnak tűnsz, Ella. Mi a baj?”
„Semmi, csak sok minden jár az eszemben a nagy költözés miatt, meg minden más” Felelem és Ő lassan bólint, ahogyan kanalaz egyet a joghurtból.
„Izgulsz a költözés miatt?” Kérdezi, leülve mellém és én szembefordítom vele a székemet.
„Igen” és nem, mióta megcsókoltam Harryt…
„Azt hiszem egy kicsit ideges vagyok, mint ahogy bárki más is az lenne” Rántom meg a vállamat, hogy meggyőzzem magamat, rendben vagyok azzal, hogy elköltözök azzal a fiúval, akinek nem tudok nem az ajkaira gondolni. Ez őrület.
„Nos, mivel jövő héten mész, csinálhatnánk valamit. Még csak akkor is, hogyha csak egy ebéd vagy valami. Alig látlak” Mondja, és én felnevetek a kommentjén.
„Ez azért van, mert te mindig a barátodnál vagy” Mosolygok, ő pedig egyetértésként bólint.
„Ebben igazad van. Szóval, bármilyen srác, aki érdekel?” Lök meg játékosan a könyökével, és egyből érzem, hogy elpirulok.
„Err, nem” Rázom a fejemet és elfordítom a tekintetemet róla, „Egy sem”
Érzem, ahogyan a tekintete szinte belém ég, amint észreveszi a mozdulataimat a válaszom után. Próbálom tartani a komoly arcomat, amikor felnézek rá, de látom rajta, hogy tudja, hatudok.
„Úr Isten Ella! Mondd el!” Visítja, egy hatalmas mosoly jelenik meg az arcán.
„Mit mondjak el?” Próbálok rejtélyes maradni.
„Ki az? Ki az, aki miatt elpirultál?” Ragad meg a témánál, mire én felállok a székemből.
„Nem tudom, hogy milyen fiúról beszélsz. Egyébként sincs időm fiúkra” Vonok vállat, miközben a szobám felé sétálok, de Ő végig követ engem a folyosón.
„Megcsókoltad?” Kérdezi, leülve az ágyamra, miközben én összehajtogatok pár ruhát és berakom őket a szekrénybe.
„Nem csó-csókoltam meg senkit” Dadogok egy kicsit, és imádkozom, hogy ne vegye észre.
„Egyértelműen van itt valaki. Rá lehet jönni abból, ahogyan próbálsz engem elkerülni” Mondja, felállva és elém sétálva.
Nekitámaszkodik a fehér szekrényemnek és nézi, ahogyan folytatom a ruhák összehajtogatását.
Egy perc csendben lét után, majdnem megtörök a bámulása miatt, de sikerül erősnek maradnom, és Ő kienged egy hatalmas sóhajt.
„Rendben, akkor ne mondd el. De előbb vagy utóbb kiszedem belőled” Kötekedik, rám mutatva, azután pedig kisétál a nappaliba.
Hallom, ahogyan bekapcsolja a TV-t, és megkönnyebbülten engedek ki egy hatalmas sóhajt, miután rájövök, hogy abba hagyta a kérdezősködést, és hason terülök el az ágyamon. Senki sem tudhat az érzéseimről Harry iránt. Miről beszélek? Azt sem tudom, hogy mit érzek Harry iránt. Csak annyit tudok, hogy szeretem az érzést, amikor az ajkai az enyémeken vannak…
-
„Hé, Ella, kelj fel. Keresnek” Mondja Jen, egy kicsit megrázva, és oldalra fordulok, miközben Ő a telefonomat tartja.
„Köszi” Motyogom, egy kicsit még mindig kábultan a szundításom miatt, „Hello?”
„Szia Ella, Jodi vagyok. Mit csinálsz ma este?”
„Err, semmit. Valószínűleg itthon leszek” Válaszolok, nem igazán gondolkozva.
„Nos, Zay úgy döntött, hogy hamarabb itt akarja hagyni New York-ot, és továbbmenni Miamiba, hogy valami hülye focimeccset nézzen meg, vagy valami” Sóhajt és tudom, hogy a szemeit forgatja, „De egyébként, holnap korán indulunk, szóval szeretnénk veled találkozni, mielőtt elmennénk”
„Persze. Ma este akarsz találkozni?” Kérdezem, imádkozva, hogy nehogy megint bulizni akarjon a városban, mivel egyértelműen nem akarom megismételni, ami tegnap történt.
„Igen, foglaltam asztal hétre egy kisebb helyen, nem messze Harry házától”
„Cerulean?” Kérdezem, és szinte biztos vagyok, hogy az a tengeri étterem, ahol Mr. Styles tavaly tartott egy rendezvényt.
„Az lesz az! Az asztal az én nevem alatt van”
„Jól hangzik. Később találkozunk”
„Igen, egy óra múlva találkozunk, szia”
„Szia” Szólok bele, majd leteszem a telefont, de gyorsan visszanézek a képernyőre még egyszer, amikor rájövök, hogy egy órát mondott. Hat óra van! Körülbelül hét órája aludtam el. Nem is tűnt fel, hogy ennyire fáradt voltam.
Amint felülök az ágyamban, Jen az ajtóban áll.
„Ki volt az?” Mosolyog rám, és pontosan tudom, hogy mire gondol.
„Csak egy barátom, Jodi hívott, hogy van-e kedvem vacsorázni vele ma este” Magyarázom, és egy kicsit zavartnak tűnik.
„A barátod Jodi…vacsora…vacsora Jodival, aki egy lány. Egy vacsora randi egy lánnyal. Te nem vagy…” Kezdi el mondani, és összevonom a szemöldökömet a következtetése miatt.
„Nem, Jen, nem vagyok leszbikus!”Állítom le, mielőtt Ő maga kérdezné meg tőlem.
„Oh, nos, csak biztosra akartam menni. Nem gondoltam, hogy az vagy, csak nem hozol fel ide fiúkat, soha. És nem lenne problémám azzal, hogyha az lennél, csak kérdeztem, tudod, hogy tisztázzuk” Kalandozik el, és látom rajta, hogy ideges.
„Nos, nem vagyok az, szóval lépj túl rajta” Nevetek egy kicsit, és felkelek.
„Oké, értem” Mondja bólintva, és tudom, hogy éppen próbálja kitalálni a dolgokat.
„Szóval kicsoda Jodi akkor?”
„Csak Harry egyik barátja” Mondom, miközben végignézem a ruhatáramat, keresve valamit, amit felvehetek, bár kevés a választék. Talán ez lehetne valami, amit megcsinálok, hogy könnyebb legyen a költözés. Megszabadulok a legtöbb ruhámtól és veszek újakat, amikor megérkezek Angliába. A szekrényemre egyértelműen ráférne egy átalakítás, és ez kevesebb postázást is jelentene nekem.
„Harry Styles. A főnököd fia, Harry Styles?” Kérdezi, és én bólintok.
„A srác, akiről napi szinten beszélsz, hogy mennyire gyűlölöd?”
„Nem gyűlölöm őt. Harry és én egész jól kijövünk, csak nem helyeslem a…nagyszámú mennyiségét a plusznak, amit majdnem minden reggel, minden percében üdvözölnöm kell”
„És mióta lógsz együtt vele és a barátaival?” Teszi keresztbe a karját, és tudom, hogy nem tetszik neki az ötlet.
Tényleg sokszor panaszkodok Harryről. Igazából nem is róla, hanem a rengeteg nőről, akiket megállás nélkül visz haza, akiknek udvariasan segítenem kellett, hogy megtalálják a kijáratot és fogni nekik taxit, bár a legtöbben udvariatlanok és hálátlanok.
„Nem lógok vele. Csak szinte kényszerített, hogy menjek el vele és pár barátjával tegnap este, mert azt akarta, hogy lássam New York-ot éjjel vagy valami ilyesmi, és Jodi az egyik barátja. Nagyon kedves. Kedvelnéd őt” Magyarázom, bár Jen egyáltalán nem nyugszik meg.
„Nos, ameddig nem leszel az egy azok körül a lányok közül, akik esedeznek utána. Tudod, azok, akikről folyton panaszkodsz” Egyenesen a szemembe bámul és tudom, hogy komolyan beszél.
„Nem leszek, Jen” Mondom őszintén, és remélem, hogy igazam van.
„Remek. Most pedig hadd adjak valamit, ami felvehetsz, mert az biztos, hogy ebből a szekrényből semmit sem veszel fel” Mondja, miközben végigsimít a ceruzaszoknyáimon és a blúzaimon, mielőtt elmosolyodna.
„Köszi” Mondom, és Ő egyértelműen arra céloz, hogy szükségem lenne másra is, mint unalmas irodai ruhákra, amivel teljesen egyetértek. Szeretem az irodai ruháimat, de több választék kellene vacsorákhoz és rendezvényekhez.
„Hova mentek vacsorázni?”
„Cerulean”
„Ohh, az egy fényűző étterem, nem igaz? Megyek, keresek neked egy ruhát” Mondja, majd megfordul és kisétál a szobámból az övébe, ami egyből az enyém mellett van.
Ameddig várok, megmosom az arcomat, egy kis szemceruzát viszek fel a szemhéjamra, felkenek egy kevés szempillaspirált, kifésülöm a hajamat, hogy így természetes hullámokat kapjak, ne pedig ’most keltem ki az ágyból’ hajam legyen, majd megmosom a fogamat.
„Melyik tetszik ezek közül a legjobban?” Kérdezi Jen, két ruhát felmutatva.
Az egyik sötétkék ruha, ami elég rövidnek tűnik és testhez simulónak, míg a másik egy kicsit bővebb, hosszú ujjú, fehér ruha fekete válltöméssel.
„A fehér” Mondom hezitálás nélkül, mire Jen megforgatja a szemét.
„Miért is próbálkozok” Mondja viccesen, átnyújtva nekem az egyszerű fehér ruhát és a szexi kéket visszavéve a szobájába, amiről tudta, hogy nem választanám, de azért szerencsét próbált.
Leveszem a ruháimat, beleértve a fehérneműt is, és fehéreket veszek fel, mivel az anyaga elég vékony. Amikor felveszem a ruhát, belenézek a tükörbe. Egész egyszerű ruha, de tetszik. Egyszerű, mint én.
„Nagyon aranyos” Szól Jen, amikor belép a szobába, „És itt van a cipő”
A kezembe ad egy pár vékony, fekete magas sarkút, aminek fehér pántja van. Felpróbálom őket és hálás vagyok, amiért kényelmesebbek, mint amilyennek látszanak. Vékony sarka van és két pántja, az egyik a lábujjaimnál, a másik pedig a bokámnál, de kényelmes bennük járni.
„Köszönöm Jen” Mondom, miközben Ő a tükörből néz engem. Hol is lennék az Ő divatérzéke nélkül? Minden egyes alkalommal segített nekem, amikor valami rendezvény volt a munkahelyen. Segített a sminkemmel, hajammal, kiválasztani a ruháimat, még segített is venni pár új dolgot, bár megszabadultam tőlük, mivel tudtam, hogy soha nem venném fel őket újra.
„Nincs mit. Nem leszek itthon, szóval vigyázz magadra, oké?” Ölel meg.
„Rendben”
Hallom, hogy felvesz egy táskát a szobájából és kisétál a bejárati ajtón, majd bezárja azt, ami úgy tűnik, hogy már szokásává vált, akkor is, amikor én itthon vagyok.
Belepakolom a szükséges dolgaimat a kis fekete táskámba, felveszem a kulcsaimat és követem is Jent, aki pár perccel ezelőtt távozott.
Az út az étteremig nem tart olyan sokáig, bár alig van parkolóhely az étteremhez közel, ezért kicsit messzebb parkolok le. Felveszem a fekete blézeremet, mivel egy kicsit hidegebb lett, most, hogy a nap lement, és bezárom az ajtót, mielőtt az étteremhez sétálnék.
Amint beérek, a lábaim kezdenek újra felmelegedni, miközben a főpincérhez sétálok.
„Jó estét Hölgyem. Foglalt asztalt ma estére?” Kérdezi udvariasan az alacsony, középkorú nő.
„Igen, azt hiszem az asztal Jodi név alatt van”
„Uh, igen, erre parancsoljon” Mondja, bevezetve engem a zsúfolt étterembe.
Elsétálunk rengeteg ember mellett, akik tökéletesen beillenek a gyönyörű étterembe a kifinomult öltözködésükkel, ahogyan kortyolnak egyet – a szerintem – drága pezsgőből.
„Itt is lennénk Hölgyem” Mondja hirtelen megállva és én majdnem belémegyek, mert lefoglalt a csodálatos hely tanulmányozása.
„Oh Istenem, elnézést” Mondom, miközben a kezemet a vállára helyezem, hogy megállítsam magamat.
„Rendben van, drágám” Mosolyog udvariasan.
„Jézusom Ella, megint részeg vagy?” Viccelődik Jodi a nő háta mögül.
Megkerülöm a nőt, és megpillantom Jodit, ahogyan fültől-fülig vigyorog, az asztalnál ülve, nem csak Zaccal, de Harryel is. Fogalmam sem volt róla, hogy ők is itt lesznek! Azt hittem, hogy csak Jodi és én leszünk itt.
„Nem, csak ügyetlen” Motyogom, ahogyan közelebb lépek az asztalhoz és becsúszok a székre, ami Harry mellett van és Jodival szemben.
„Szeretné, hogy elvigyem a kabátját, Hölgyem?” Kérdezi a nő, miközben mellettem áll.
„Igen, kérem” Mondom, és átadom neki a blézeremet, „Köszönöm”
„Szia Ella” Mosolyog Zac keresztül az asztalon, és én egy aprót intek neki.
Harry ugyanolyan csendben marad mellette, egyáltalán nem figyelembe véve a jelenlétemet, szóval a kezembe veszem a dolgot, hogy mondjak valamit.
„Hello Harry” Köszönök idegesen, felé fordulva, de csak egy rövid időre néz fel rám.
„Szia” Morogja halkan, és össze vagyok zavarodva a viselkedésétől.
Az ember azt gondolná, hogy valami rosszat tettem, ami miatt így viselkedik velem. Egy kicsit unott, a haja eltolva az arcától, mivel egy sötét sapka takarja el, és a villájával játszik, forgatva és szurkálva a krémszínű terítőt, mintha már most unatkozna.
„Szóval hogyan érezted magad, amikor felkeltél ma reggel?” Kérdezi Jodi és a szívem egyre gyorsabban ver a gondolattól, hogy tud rólam és Harryről, miután egyértelműen elmondta, hogy nem vagyunk jók egymásnak.
„Hogy érted?” Kérdezem idegesen.
„Nos, hogyan éreztél? Fájt a fejed a tegnap estétől vagy valami?” Kérdezi, és kicsit zavartnak tűnik.
„Oh, persze. Um, egy kicsit fájt a fejem, de a délután legtöbb részét végig aludtam” Mondom, ami egyébként igaz, igazából az egész napot végig aludtam, kivétel azt a kis időt, amikor Harry a lakásomban volt és megcsókolt, „Mi a helyzet veled?”
„Igen, én jól vagyok. Ritkán vagyok másnapos. Ebben egy kicsit hasonlítok Harryre” Mosolyog Harryre, de Ő nem válaszol, inkább csak tovább játszik a villával.
„Harry, mi bajod van neked? Furcsán viselkedsz egész nap” Ráncolja a homlokát Jodi gyanakvóan, mire végre felnéz.
„Én?” Motyogja és ledobja a villát, mielőtt feljebb ülne a székében.
„Igen, te. Mi a bajod? Nagyon furán viselkedsz” Mondja egy kicsit előrébb hajolva.
Fogadok, hogy tudom miért ilyen csendes. Azért, mert itt vagyok, és Ő is ugyanolyan kínosnak találja ezt, mint én. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről a csók dologról, de ez nem azt jelenti, hogy udvariatlan leszek és tudomást sem veszek róla egész este, szóval neki miért kell ezt tennie?
„Csak egy kicsit fáradt vagyok, ennyi az egész” Sóhajt, és tudom, hogy hazudik.
Mindig látom, hogyha hazudok, mert megvakarja a tarkóját, hogy lazának tűnjön, miközben valamit rejteget.
„Persze. Egyébként mi már tudjuk, hogy mit rendelünk, szóval most te jössz, Ella” Mondja, én én felveszem a fekete menüt, ami előttem van.
Gyorsan átlapozgatom, nem akarva, hogy mindenki sokat várjon rám, beleértve a pincért, aki éppen most sétált ide az asztalunkhoz.
„Egy garnéla salátát kérek szépen” Mondom a pincérnek, miközben Ő türelmesen vár a rendelésünkre.
„Oh, és egy sauvot nekem” Teszi hozzá Jodi a borrendelését.
„Más valamit esetleg inni?” Kérdezi mindenkitől, de megállapodik nálam és mosolyog.
„Nem, köszönöm” Mondom, amire a mosolya szélesebb lesz, a szemeit pedig kicsit összeszorítja.
„Mr. Styles?” Fordul Harryhez, aki egy kicsit feljebb ül a székében.
„Csak egy sört” Feleli és a kezeit a székem háttámlájára teszi, mire én egy kicsit előrébb hajolok, hogy ne érjek hozzá.
Amilyen idegesítő most, még a parfümje illatától is megszédülök, szóval el sem tudom képzelni mit éreznék, hogyha akár egy kicsit is hozzáérnék a bőréhez.
„Uhh, igen, természetesen” Dadogja a pincér, ahogy Harry karjára néz körülöttem. Nem is kéri el a személyijét, ami feltételezem azért, mert ismeri Harryt, vagy a családját.
„És Önnek Uram?” Kérdezi Zacet, aki udvariasan megrázza a fejét.
„Azonnal hozom az italaikat” Szól a magas, sötét hajú srác, majd elsétál a konyhához és bárhoz.
„Oh la-la, valaki szemet vetett Ellára” Vigyorog Jodi rám és én felemelem az egyik szemöldökömet kérdésként.
„A pincér nagyon kedves volt veled”
„Mi? Nem is igaz” Mondom, ránézve a srácra, aki az italainkat várja a bárnál. Észreveszem, ahogyan a mi asztalunkhoz néz, de hirtelen elkapja a tekintetét, amikor a szemébe nézek.
„Csak udvarias volt” Teszem hozzá, visszafordulva az asztalhoz.
„Mhmm” Hümmög Jodi, és tudom, hogy nem ért velem egyet, „Kár, hogy elköltözöl Angliába, nagyon aranyosnak tűnik”
Kifejezéstelenül bámulok rá, ahogyan felváltva pillant rám, majd rá.
„Fogadok, hogy már most meghalna, hogy belenyúljon a ga-„
„Szóval akkor Miami!” Szólal fel hangosan Harry az első alkalommal ma este, mire Jodi összehúzza a szemöldökét, amiért megzavarta őt, de ezt Harry nem veszi észre, mivel Zacre néz.
„Igen, van egy egyetemi liga, amit meg akarok nézni, de pár napon belül lesz, szóval holnap el kell mennünk” Mondja Zac.
„Ez az foci!” Mondja Jodi szarkasztikusan engem nézve hatalmasra nyílt szemekkel, amire felnevetek.
„Nem szereted?” Kérdezem tőle, mivel Harry és Zac tovább beszélgetnek a fociról, meg valami hatalmas focimeccsről, ami Londonban lesz következő hónapban.
„Nem, nem igazán. Halálra untat, hogyha őszinte akarok lenni” Suttogja, és gondolom azért, hogy a fiúk ne hallják.
Harry nézetett velem egy párszor focit, amit nem bántam, eltekintve attól, hogy dolgoznom kellett volna, szóval maximum csak fél órát maradtam.
„Itt is van Hölgyem” Nyújtja oda a fiatal pincér Jodinak a borát, majd Harrynek a sört, bár nem sétál el.
„És ez pedig Önnek” Mondja, egy pohár bort nyújtva nekem is.
„Biztos vagyok benne, hogy nem rendelt semmit” Szól Harry egy kicsit előrébb hajolva, ezért én hátrább dőlök a székemben, hogy tudjon beszélni a pincérhez.
„Oh, tudom. Ez a férfitől van az étterem túloldaláról” Mutat az egyik irányba, és mindannyian odafordulunk, hogy lássuk kiről beszél.
„Hát persze” Hallom Harryt motyogni, éppen, amikor kiszúrom Dan-t, aki egy aprót int a másik asztaltól.
„Azt szeretné tudni, hogyha még mindig megfelel-e Önnek a holnap esti vacsora” Mondja a pincér, és megint bűntudatom van, amiért elfelejtettem, hogy terveim voltak Dannel.
„Uhh, igen, persze” Válaszolok a pincérnek, Ő pedig egy aprót bólint.
„Oh, és mondja meg neki, hogy rólam se feledkezzen meg” Szól Harry, miközben a pincér Danhez sétál.
„Te nem jössz” Mondom Harrynek, de megint nem vesz rólam tudomást, és folytatja a beszélgetést a barátjával, aki szórakozottnak tűnik az egész szituáció miatt. Miért nem szól hozzám? Mindenkivel beszélget kivétel velem. Annyira zavaró.
„Ki Ő?” Kérdezi Jodi, hátranézve Danre, aki pár ismerős kinézetű üzletemberrel ül.
„Dan. Mr. Styles-nak dolgozik”
„És te vacsora randira mész vele” Mondja, majd kortyol egyet a borából.
„Ez nem egy vacsora randi. Csak szeretne beszélgetni néhány dologról, beleértve Angliát is” Mondom, áttolva a poharamat hozzá, „Tessék, megihatod”
Nem akarok udvariatlan lenni, de nem csak fiatalkorú vagyok, hanem nem is akarok alkoholt a szám közelébe most. Csak a gondolata annak, hogy egyet is kortyoljak belőle, felforgatja a gyomromat. Több, mint eleget ittam tegnap este.
„Szingli?”
„Fogalmam sincs” Mondom őszintén, nem igazán törődve a párkapcsolati állapotával.
„Nos, hogyha az, akkor gyorsan lecsaphatnál rá. Aranyos” Kacsint, amire csak megrázom a fejemet.
„Ew” Hallom Harryt, bár szinte biztos vagyok benne, hogy a mi beszélgetésünkbe szól bele, minthogy válaszolna Zacnek. Hogyha nem akar velem beszélni, vagy része lenni a beszélgetésnek, akkor hallgatóznia sem kéne.
Igen, Dan kedves srác, nagyon udvarias és aranyos is, de nem tudnék rá máshogy gondolni, mint kolléga.
Végre megérkezik az telünk és fel sem tűnik, hogy mennyire éhes voltam, egészen addig, ameddig bele nem kóstolok. Elfeledkeztem a tényről, hogy egész nap nem ettem.
A beszélgetés folytatódik az asztalnál, miközben eszünk. Zay a fociról beszél, leginkább Jodi szerencsétlenségére, és Jodi a divat projectjéről beszél, amibe pár hónapja kezdett vele. Örülök, hogy Jodi beszédes, látva, hogy Harry és én alig beszélgetünk egymással, Harry sokkal csendesebb ma, mint én.
„Ez valami elképesztő volt” Mondja Zac, ahogyan a főpincérhez sétálunk, hogy fizessünk.
„Én állom” Mondja Harry, és odasétál az asztalhoz.
„Hát, én nem fogok vitatkozni. Még mindig tartozol nekem Velence miatt” Szól Jodi, miközben Ő és Zac a ruhatárhoz sétálnak, majd ki az ajtón.
Odasétálok Harryhez, éppen akkor, amikor előveszi a hitelkártyáját.
„Ne fizess az enyémért” Mondom, de egyáltalán nem figyel rám.
„Tessék” Mondja, átadva a nőnek a kicsi, fekete kártyát.
„Nem, ne húzza azt le” Mutatok a kártyára a kezében, „Én fizetem a sajátomat”
„Ne hallgasson rá” Szól a nőnek, aki teljesen zavartnak tűnik a mi eltérő utasításaink miatt.
„Ki akarom fizetni a sajátomat” Nézek rá, miközben Ő a nőt bámulja előttünk.
Nem akarom, hogy pénzt költsön rám. Főleg akkor, amikor egyértelműen nem beszélgetünk, szóval miért tenne egy ilyen szép gesztust?
„Nem érdekel” Mondja, még mindig nem nézve rám.
„Nem tartozol semmivel, szóval én fizetek” Mondom, visszafordulva a hölgyhöz.
„Tessék” Nyújtom át a kártyát, és Ő hezitálva veszi el, ránézve mindkettőnkre.
Most már két kártyával áll, teljesen megdöbbenten bámulva mindkettőnkre.
„Húzza le az enyémet. Garnéla salátát ettem. Tudja mit? Inkább tegye az egészet az én számlámra” Teszem hozzá, mert tudom, hogy ettől majd teljesen kiborul. Úgy viselkedik, mint egy udvariatlan, önző kisfiú, aki egész este tudomást sem vett rólam, szóval megérdemli.
Másodperceken belül, Harry átsétál az nő felére, míg a hölgy vonakodva lép el a helyéről. Gyorsan elveszi a kártyát a kezéből, megnyom pár gombot a képernyőn, majd lehúzza a kártyát.
„Tessék, kész van” Mondja, felnézve rám másodszorra ezen az estén.
Hitetlenkedve állok, amiért tanúja voltam annak, hogy teljesen átvegye az irányítást a szituáció felett, biztosra menve, hogy neki legyen jó. Rohadék.
„Umm, legyen szép estéjük” Szól a nő az asztal mögül, miközben Harry kisétál a bejárati ajtón, én pedig követem őt, és legszívesebben felrobbannék a ma esti viselkedése miatt.
„Tessék Ella” Adja oda Jodi a blézeremet.
„Köszi” Próbálok annyira kedvesnek hangzani, amennyire csak tudok, bár érzem a tomboló haragot magamban, ahogyan próbálok távol maradni Harrytől.
„Zac és én találkozunk pár emberrel, mielőtt visszamennénk a hotelbe. Rendben van, hogyha Ella visz haza?” Kérdezi Jodi, miközben Harryre néz.
„Sétálok” Mondja, és a mély hangjából tudom, hogy Ő is ugyanannyira mérges, mint én.
„Ne légy ostoba. Arra van a házatok, mint Elláé. Neked is oké, hogyha elviszed, Ella?” Kérdezi, és most rám néz. Amennyire nemet akarok mondani, nem akarok, hogy megkérdőjelezze, hogy miért ilyen a hozzáállásom Harry felé. A válasz pedig egyértelműen az, hogy ma reggel a legédesebb csókot adta nekem, és most úgy viselkedik, mintha nem is léteznék.
„Igen, rendben van” Mondom laposan.
„Nos, akkor ezt megoldottuk” Mosolyog.
„Találkozunk Angliában” Mondja, és egy hatalmas ölelést ad, mellé pedig egy puszit az arcomra.
Jodi után, Zac is megölel, és a legjobbat kívánja nekem Angliában, én pedig jó szórakozást kívánok neki a focimeccsen, ami miatt már nagyon izgatottnak tűnik.
„Találkozunk holnap reggel” Mondja Jodi Harrynek, aki csak egy aprót int.
Teljesen más irányba sétálunk el, és kényelmetlenül érzem magamat, amiért Harry és én egymás mellett sétálunk a kocsi felé.
Azt vártam, hogy majd azt mondja, hogy sétál, mivel Jodi már nincs itt, de ahelyett beszáll a kocsiba, amint kizárom.
Pár másodperccel később én is beszállok, Ő pedig már be is csatolta a biztonsági övet. Elindítom a kocsit és vezetek tovább az utcán, mindketten teljesen csendben, ahogyan végigmegyünk a kivilágított úton.
Egyre szorosabban szorítom a kormányt, amiért minden egyes perc úgy telik el, hogy semmit sem szól, vagy csinál, ami még inkább idegessé tesz. Általában nem tudom leállítani, hogy ne mozogjon vagy próbálja meg elterelni a figyelmemet a vezetésről, de most csak bámul ki az ablakon, figyelmen kívül hagyva engem, mint ahogy a vacsora közben is.
Amikor közeledünk a felhajtóhoz, úgy döntök, hogy nem tudom végigcsinálni a kocsiutat, hogy ne szólnánk egy szót sem.
„Szóval örökre ezt akarod csinálni?” Kérdezem, amikor felhajtunk a meredek kocsifelhajtóra. Nem válaszol és felgyorsítok, amikor már türelmetlen leszek.
Majdnem a felhajtó tetején vagyunk és még mindig nem válaszolt nekem. Azt hiszem ez a válaszom akkor.
Lefékezek a ház előtt, és a motort járni hagyom, mivel azt tervezem, hogy azonnal elhajtok, amint becsukja az ajtót.
„Be szeretnél jönni?” Kérdezi, végre felém fordulva, és majdnem csak meg akarom pofozni.
„Micsoda?”
„Be szeretnél jönni?”
„Hallottam, amit mondtál Harry, csak nem értem. Egész este észre sem vettél, és úgy viselkedtél, mintha teljesen láthatatlan lennék számodra, és most az akarod, hogy bemenjek. Minek?”
„Beszélni” Mondja, és most már tényleg érzem a haragot magamban.
„Beszélni! Meg volt az esélyed arra egész este, hogy beszélj velem. Nem. Köszönöm Harry, de nem” Mondom elfordulva, majd leengedem az ablakot, mivel a kocsiban kezd felforrósodni a levegő.
„Rendben. Tudnál várni egy percet? Csak ide kell hoznom valamit” Szól, kinyitva az ajtót.
„Kérlek?” Teszi hozzá, és én bólintok, még mindig New York csodálatos kilátását kémlelve.
Becsapja a kocsiajtót és nézem, ahogy gyorsan besétál a házba. Ez a seggfej azt hiszi, hogy tényleg bemegyek hozzá és beszélgetni fogok vele. Megőrült. Most azonnal el kellene hajtanom innen és hagyni, hogy álldogáljon a kocsifelhajtóján, a bánom is én mivel, amiért bement, de nem tudom megtenni. Akármennyire is vagyok most mérges rá, soha nem aláznám meg őt így. Igaz, hogy senki nincs a közelben, tudom, hogy fájna neki az elutasítás. Szóval inkább csak babrálok a rádiómmal, esztelenül kapcsolgatva a csatornákon, de kikapcsolom, amikor meglátom, hogy Harry lekapcsolja a lámpát és becsukja a bejárati ajtót maga mögött.
Bedob egy fekete Nike táskát hátulra, majd beül az első ülésre.
„Mit csinálsz?” Bámulok rá megállás nélkül, miután keresztülhúzza a biztonsági övet a testén.
Bekapcsolja azt, majd felnéz rám, a zöld szemei teljesen összekapcsolódva az én mogyoróbarna szemeimmel.
„Átmegyek hozzád ma estére”