17.Fejezet

                               *Ella szemszöge*
Egy könnyes búcsú után az anyámmal és egy hatalmas csapatölelés után a lányokkal a háznál, Jen és én végre odaérünk a reptérre. Miután becsekkolok visszasétálok Jenhez, aki egy kanapén ül az egyik reptéri kávézóban. Leülök mellé, kiengedve egy hatalmas sóhajt, miután megérzem a puha bőrkanapét és egyből vállára hajtom a fejemet.
“Hogy érzed magadat?” Kérdezi és egy kis humort vélek felfedezni a hangjában.
“Nem jól” Motyogom, egy aprót kortyolva a poharamból.
Jen kivételével mindannyian másnaposan ébredtünk fel. Még nem hánytam, bár azt kívánom bárcsak megtettem volna. Inkább éreznék hányingert a lakásom- a régi lakásomban, mint repülőn, amitől már most kiborulok.
“Nos, ez van, amikor túl sokat iszol” Mondja, és körülölel az egyik hosszú, vékony karjával, mire én lehunyom a szememet és próbálom élvezni a maradék időt, mielőtt felszállnék a repülőre. Meg akarom védeni magamat, hogy nem is akartam inni először, de az energiaszintem annyira alacsony, hogy nem tudok erőtgyűjteni hozzá.
“Hé, Ella” Szólal meg Jen egy komolyabb hangnemben.
“Mmm” Motyogom válaszként, nem igazán várva a kérdésére, amiben biztos vagyok, hogy a tegnapi nappal kapcsolatos.
“Mi van veled és Harryvel?” Kérdezi, mire egyből ledermedek.
Még szorosabban lehunyom a szememet és a fejemet jobban belefúrom a nyakába, ahogyan próbálok megszabadulni a tegnapi emlékektől. Annyira akartam Őt tegnap este. A vicces, elbűvölő, kedves, szerető, de változatos Harryt akartam, hogy az enyém legyen, de Ő nem akart engem. Ehelyett ott hagyott egyedül a sötét, ideg utcán semmivel, csak a szívemmel a torkomban. Azt hittem, hogy amit Harry iránt érzek az kicsi volt és jelentéktelen, valami amin túlteszem magamat pár héten belül. De a tegnap este után tudom, hogy ezek az érzések nem csak kicsi, ideiglenes középiskolás rajongások. Én tényleg kedvelem Őt, de ehhez hozzájár a rossz oldala is annak, hogy kedvelek valakit. Amint beismered az érzéseidet nekik és magadnak, hirtelen jöhet egy szívfájdalom és sebezhető leszel azáltal az ember által. És tegnap éjjel megtapasztalhattam mindenzt. Éppencsak megtapasztaltam, hogy milyen kedvelni valakit és vissza is utasítottak. Értem. Harry nem akar engem.
“Semmi” Motyogom, azt akarva, hogy fejezzük már be ezt a beszéélgetést, mert ez a fejfájás még szörnyűbbé teszi.
“Hallottam mit mondtál, Ella”
“Mi volt az?” Kérdezem, és őszintén fogalmam sincs, hogy miről beszél.
“Azt akartad, hogy megcsókoljon” Mondja, mire egyből felülök.
Francba, erről elfeledkeztem! Csukva kellene tartanom a számamat, amikor iszok megint, amit egyértelműen nem tervezek mostanában.
“Igen” Ismerem be, lenézve az összekulcsolt ujjaimra.
“Azt akartad?” Ismétli meg, kiemelve az ‘akartad’ szót, a múlt idő miatt.
“Igen”
“De többé nem akarod?”
“Ő nem akarja” Mondom, és egy hirtelen fájdalom nyilal a hasamba a gondolat miatt.
Eltelik neki egy percbe mire összerakja a képet és tudom, hogy rájött miről is beszéltem az előbb, amikor kienged egy halk 'ó’-t.
“Nos, talán ez egy jó dolog” Mondja poozitívan, de csendben maradok, mivel tudom, hogy ez az Ő véleménye. Ő egyértelműen nem akarja, hogy bármi közöm is legyen hozzá a munkán kívül.
“Mit mondott, amikor ott hagytalak titeket tegnap éjjel?” Kérdezi, egyet kortyolva a kávéjából, ami egyáltalán nem segíti a fejfájásomat. Az illata undorító, főleg ebben az állapotomban.
“Viszlát”
“Hogy érted azt, hogy 'viszlát’? Ez nem lehet minden, amit mondott” Mondja, éppen akkor, amikor a telefonom zenélni kezd a kabátom zsebében.
“Hallo?” Veszem fel anélkül, hogy a képernyőre néznék.
“Hello Ella, Mr. Styles vagyok” Szól az ismerős hang a telefonon kersztül, mire felkelek a lusta hangulatomból.
“Mr. Styles, üdvözlm. Minden rendben van?” Próbálok jókedvűnek hangzani, bár a testem úgy érzi, mintha bármelyik pillanatban összesne.
“Igen, minden rendben. Csak azért akartalak hívni, hogy tudassam veled, Harry nem tart veled a repülőn ma”
“Oh” Mondom egy kis csalódottsággal a hangomban.
“Úgy döntött, hogy egy kicsit tovább marad New York-ban”
“Oh, igen” Sikerül egy másik szót is kimondanom válaszként.
“Így békés utad lesz” Nevet fel, “Utazz jól, Ella, és nem sokára találkotunk”
“Köszöszöm Mr. Styles” Mondom, majd mindketten lerakjuk a telefont.
Visszateszem a készüléket a zsebembe és visszadőlök a kanapéra, a szemeimet letakarva a tenyereimmel.
“Ki volt az?” Kérdezi mellettem Jen.
“Mr. Styles”
“Minden oké?”
“Csak tudatta velem, hogy Harry nem tartt velem ma” Válaszolok, a fájdalom pedig már most olyan, mintha egy kést szúrtak volna a mellkasomba.
“Oh, miért?” Kérdezi ártatlanul.
“Megmondtam, Jen. Elbúcsúzott”